Itthon MTI / hvg.hu 2018. május. 10. 21:49

Balog Zoltán elmondta, mire a legbüszkébb miniszterségéből

Nem az oktatásra, vagy az egészségügyre.

Balog Zoltán, a távozó emberi erőforrás miniszter Budapesten, a Hold utcai református templomban csütörtök este a Protestáns tavasz rendezvénysorozat keretében egy beszélgetésen vett részt Bogárdi Szabó Istvánnal, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével, Schanda Balázs alkotmányjogásszal és Lánczi András filozófussal, főleg a keresztény alkapokon nyugvó kultúráról és államról.

Balog megjegyezte, a politikusoknak különösen óvatosan kellene bánniuk a keresztény szóval, hiszen ha komolyan gondolják, akkor nem vonhatják meg az egyházaktól, hogy ők maguk vitassák és határozzák meg, hogy mit jelent kereszténynek lenni.

Balog emellett azt is elmondta, mire a legbüszkébb minisztersége idejéből.

A legbüszkébb arra vagyok, hogy húsz évnyi küzdelem után sikerült elérni, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett

- mondta, hozzátéve hogy ő húsz évig küzdött ezért, és ezzel az ünnep üzenete közelebb kerülhet az emberekhez. Emlékeztetőül: Balog az emberi erőforrások minisztere volt, és hozzá tartozott az egészségügy, az oktatás, a szociális ügyek, a család- és ifjúságpolitika, a kultúra, és a sport.

A beszélgetésben amúgy Schanda Balázs "zseniális ötletnek" nevezte Isten "belecsempészését" az alaptörvénybe, és fontosnak nevezte, hogy az alkotmány leszögezi, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.