Itthon hvg.hu 2018. április. 23. 08:54

Tagad Gyárfás Tamás állítólagos zsarolója

Imrich K. azt mondta, neki mindegy, hogy az úszószövetség volt elnöke „megdöglik vagy kivirágzik”.

Ahogy pénteken megírtuk, Gyárfás Tamás lakhelyelhagyási tilalom alá került, mivel a rendőrség és az ügyészség szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy felbujtóként közreműködött Fenyő János meggyilkolásában. A sportdiplomata, aki további intézkedésig nem hagyhatja el Budapest területét, és akinek nyomkövetőt kell viselnie, visszautasítja a gyanúsítást.

Korábban a Magyar Idők írta meg, hogy maga Gyárfás fordult a rendőrökhöz még tavaly novemberben azt állítva: megzsarolták egy hangfelvétellel, ami a Fenyő-gyilkossághoz kapcsolódik. A sportvezető feljelentést tett, és a lap szerint azt mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársainak, hogy korábban jelentkezett nála egy ismeretlen férfi, és egy fenyegető üzenetet adott át neki. Ezt követően az NNI március 14-én zsarolás miatt elfogta a szlovák Imrich K.-t, aki kapcsolatban állt a Fenyő János meggyilkolása miatt jogerősen elítélt Jozef Rohác családjával.

A Bors megkereste K.-t, aki a lapnak küldött levelében azt írta, valóban feltartóztatták március 13-án a Nyugati pályaudvarnál, elvitték és meggyanúsították Gyárfás megzsarolásával. Majd így folytatta:

Ez a legnagyobb hülyeség, amit a rendőrség valaha is produkált! Ez egy sci-fi! Soha, senkit nem zsaroltam. Nem szeretném, ha ehhez bármi közöm is lenne. Nekem mindegy, hogy Gyárfás megdöglik vagy kivirágzik."

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.