Orbán Viktor még azt a lehetőséget sem adta meg Lázár Jánosnak, hogy ő maga jelenthesse be, távozik a kormányból. A miniszterelnök egy szenvtelen mondattal dobta az elmúlt évek egyik legnagyobb hatalmú politikusát. Lázár kicsivel később egy interjúban igyekezett hangsúlyozni, hogy ez az egész az ő döntése volt. Őszintének csak akkor tűnt, amikor a hallgatókat (és leginkább magát) arról biztosította, hogy ő még húsz év múlva is mindössze 63 éves lesz.
Orbán Viktor a kormányzás agyközpontjában, vagyis a Miniszterelnökségen szeretne változtatásokat. A Kossuth rádió péntek reggeli műsorában azt mondta (a rész 7:55-nél található), hogy a kormányalakítási tárgyalások lezárását egyelőre még nem látja előre, mert
ebben az ügyben tegnap is, ma is és a hétvégén is lesznek még komoly tárgyalásaim.
Lázár János pedig a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott két órával később interjút, amelyben elmondta, hogy ő is tárgyal majd négyszemközt Orbán Viktorral. Méghozzá hétfőn.
Miközben Lázár igyekezett arcvesztés nélkül kijönni a lefokozásából, a két interjúból szépen kiderül: az elmúlt évek talán legnagyobb hatalmú miniszterével már csak a tárgyalások komoly részét követően beszél a miniszterelnök.
Aktív és passzív szerkezet
A két politikus pénteki nyilatkozatainak van egy másik érdekes eleme. A központjában pedig a kérdés, kinek a döntése az, hogy Lázár János elveszíti a miniszterelnökség vezetését? A hódmezővásárhelyi politikus azt mondta életéről és pályájáról, hogy:
én szeretnék változtatni.
Orbán Viktor kicsivel korábban Budapesten azt mondta:
másfajta vezetési szerkezetet szeretnék az agyközpontban.
Mindketten tehát az aktív, kezdeményező szerepkörre törnek. Lázár azt hangsúlyozza, hogy már szeptemberben szólt visszavonulásáról, mert elvégezte a feladatát, felépítette a legjobb csapatot a kormányban (már ez is nonszensz, hiszen nincs az a vezető, aki nem magának, hanem másnak épít csapatot). Orbán viszont nem beszélt "legjobb csapatról", hiszen azt mondta, hogy "változatlan célok" mellett akar más szerkezetet. Azt sem jegyezte meg, hogy új minisztert kéne keresnie az eddigi önkéntes visszavonulása miatt.
A kormányfő pénteki nyilatkozatából kiderült, hogy nem akar hozzányúlni a csúcsmninisztériumi rendszerhez, mert szerinte bevált, hogy azokat "komoly kvalitású, elismert és megbecsült emberek" vezetik. Jól értjük, hogy a miniszterelnökséget eddig nem olyan vezette? Ha akarta volna jelezni, hogy Lázár nem bukik, hanem érdemei elismerése mellett kap egyéb feladatot, ez azért a kiadós sorosozás mellett a pénteki interjúba is elfért volna.
Kettőn áll a vásár
– hangsúlyozta Lázár János péntek reggel Hódmezővásárhely, és ezzel arra utalt, hogy bármit is ajánljon neki Orbán Viktor, az nem automatizmus, hogy ő el is fogadja. Mert most az igazi szolgálat szerinte a választókerületének polgárait megérteni (igen, az uniós pénzek elköltését, a teljes államapparátust, a titkosszolgálatokat és ezer más feladatot ellenőrző politikusnak nincs fontosabb, mint hogy megértse azokat, akik épp most szavaztak neki négy évre bizalmat). Lázár hangsúlyozta: még tíz év múlva is csak 53 éves lesz, húsz év múlva 63.
Lázár János az mondta az interjúban, hogy a kormányon kívül, Budapesten túl is van élet. Az ő híres szavait használva, élet ugyan van, de aki nincs a hatalom centrumában, az a Fideszben annyit is ér.
Lázár tehát ott fog ülni a következő négy évben a Fidesz parlamenti padsoraiban, és onnan nézheti, merre viszi tovább az ügyeket Orbán Viktor. Lesz ideje gondolkodni, mikor vesztette el Rogán Antallal szemben a meccset, és hogy volt-e értelme sértett nyilatkozatok után nem lemondani, hanem eltűrni, hogy a kommunikációs csapatot vezető ellensége miniszteri posztot kapjon az "agytrösztben". Ha ígérete szerint akkor lelép, talán jobb esélyei lennének az ambíciói teljesítéséhez tíz vagy húsz év múlva, mint amennyi jelenleg van.
Így kénytelen lesz jól meggondolni, hogy mit mond arra, amit Orbán hétfői tárgyalásukon kínál neki. A vásár kettőn áll, de csak Orbánnak van mivel kereskednie.