Itthon hvg.hu 2018. április. 20. 05:47

Tulajdonképpen hétvégére beüt a nyár

26-27 fokos maximumokat jósolnak, rengeteg napsütéssel.

Csütörtök után pénteken is sok-sok napsütésben lesz részünk, csapadék sehol sem várható az Időkép előrejelzései szerint. Az ország keleti-délkeleti felén feltámad az északkeleti szél, és délkeleten egy-egy erős lökés is lehet, de összességében meleg lesz, 19-25 fokot mérhetünk majd.

Szombaton is a napsütésé lesz a főszerep, bár északnyugaton, északon kissé megélénkülhet a déli-délnyugati szél. Hajnalban hűvös lesz, az Alföld és az Északi-középhegység mélyebben fekvő részen 5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, napközben viszont gyorsan melegszik majd a levegő, délután pedig 21-26 fok valószínű.

Vasárnap is sokat fog sütni a nap, de délutántól északon és a nyugati határ mentén már erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A hőmérséklettel viszont ekkor sem lesz probléma: a friss reggelt követően napközben 22 és 27 fok között alakulnak a maximumok.

A jövő hét első napján még kora nyárias értékek valószínűek, keddtől azonban néhány fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.