2018. április. 12. 09:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. április. 12. 10:12 Itthon

Nem sikerült kimosdatni a sofőrt

Hamis vád és hamis tanúzás vétsége miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy autóssal és utasaival szemben, akik az autós elleni engedély nélküli vezetés miatti szabálysértési eljárásban hamisan állították, hogy nem ő, hanem egyik utastársuk vezette a járművet.

Az ügy előzménye, hogy a 36 éves jánoshalmi autós – az ügy I. rendű vádlottja – és három utasa 2016. november 14-én délután a 6. számú főúton közlekedett, amikor a pótkocsit vontató autót közúti ellenőrzés alá vonta a rendőrség – írja az ügyészség közleménye. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az autós az összesen 4100 kg össztömegű járműszerelvény vezetéséhez szükséges „E” kategóriás vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A kategória hiánya miatt az autóssal szemben szabálysértési eljárás indult a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon.

Az autóst a szabálysértési eljárás során 2017. január 12-én meghallgatták, ahol valótlanul úgy nyilatkozott, hogy a járműszerelvényt az igazoltatást megelőzően nem ő, hanem az egyik jelen lévő utastársa – az ügy II. rendű vádlottja – vezette. Az eljárás alá vont autós ezzel a védekezésével mást hamisan vádolt szabálysértés elkövetésével.
A szabálysértési hatóság 2017 februárjában és márciusában tanúként az autó három utasát is meghallgatta. Ennek során egyikük a szabálysértés elkövetését magára vállalta és valótlanul azt vallotta, hogy a járművet ő vezette. Egyébként ő sem rendelkezett a szükséges kategóriájú vezetői engedéllyel. A többi utas – egy nő és egy férfi – valótlanul szintén olyan vallomást tettek, hogy nem az autós, hanem a szabálysértést magára vállaló utastársuk vezette az autót.

A szabálysértési hatóság az autós felelősségét a valótlan nyilatkozatok ellenére megállapította, ezért őt 140 000,- Ft pénzbírsággal és 5 közúti közlekedési előéleti ponttal sújtotta. Az ügyészség a büntetett előéletű autóssal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, míg büntetlen előéletű utasaival szemben közérdekű munka és pénzbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlottak bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.