Itthon hvg.hu 2018. április. 09. 06:22

Hadházy: "Ne gondolja a Fidesz, hogy megszabadult tőlem"

Rövid, de velős Facebook-posztban reagált az újabb Fidesz-győzelemre az LMP társelnöke, aki bár az éjjel benyújtotta a pártvezetésről szóló lemondását, azt ígérte, ettől még nem szabadulnak meg tőle Orbánék.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Hadházy Ákos szerint a mostani választást "nem a kormány nyerte meg, hanem az ellenzék vesztette el." Az LMP társelnöke ezt hétfő hajnalban publikált Facebook-bejegyzésében írta, hozzátéve, hogy bár bejelentette lemondását, attól még

NE GONDOLJA A FIDESZ, HOGY MEGSZABADULT TŐLEM!

Mint írta, nem gratulál a győzteseknek, "hiszen egy velejéig tisztességtelen versenyben győztek. Több százezer külföldön dolgozó egyszerűen nem szavazhatott levélben, de ennél jóval durvább gazemberség az a majdnem százmilliárd forint, amit az elmúlt években propagandára fordítottak, míg az ellenzék ennek csak töredékét használhatta fel, a sajtó jelentős részéből pedig egyszerűen kizárták."

Hadházy a mélyen csalódott embereket arra kérte, hogy ne gyűlöljék azokat, akik a kormányra szavaztak, szerinte többségük megtévesztett ember. "Rossz belegondolni, de az emberek 60 százalékát csak a kormánypárti propagandasajtó éri el."

A LMP társelnöke bejegyzésében egyúttal megköszönte feleségének, gyermekeinek és szüleinek a támogatást, amit kapott, azt, hogy kiálltak mellette az elmúlt években. "Akkor is amikor engem gyalázott, de miattam őket is meghurcolta a kormánypárti szennysajtó."

Hadházy úgy véli, hogy "a választásnak egyelőre beláthatatlan gazdasági és politikai következményei lehetnek. Az EU egészen gyorsan kirúghat bennünket, ez azonnali gazdasági összeomláshoz fog vezetni", és mindez "az ellenzéki sajtó további korlátozásához és akár durva, személyes retorziókhoz is vezethet".

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.