Az LMP társelnöke engedély nélkül helyezte ki Szekszárdon a köztéri kampányeszközeit.
Hadházy Ákos az LMP társelnöke és képviselőjelöltje még márciusban a Facebookon számolt be arról, hogy négy ember leszedte a szekszárdi Garay térre kihelyezett plakátjait, két rendőr pedig csak állt és nézte. A politikus szerint a munkások nem tudtak felmutatni megbízást és azt sem árulták el, hogy kik ők, végül a rendőröknek azt mondták, hogy Ács Rezső polgármester megbízásából dolgoznak. T
Tolna Megye 1. számú Országgyűlési Egyéni Választási Bizottsága a történtekért még elmarasztalta a szekszárdi önkormányzatot, ám a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) már úgy ítélte meg, hogy Hadházy járt el jogsértően, mert engedély nélkül helyzte ki a plakátjait, amelyeket ezért jogszerűen bontottak el. Azt egyébként a politikus beadványában maga is elismeri, hogy hiányzott az engedélye. "Magam is úgy gondoltam, hogy hozzájárulást kell kérnem az eszköz kihelyezésére, azonban az önkormányzat egyhetes hallgatása után nem várhattam tovább, hiszen a késedelem a választási kampányban komoly érdeksérelmet okozott volna a számomra- írta beadványában a képviselőjelölt.” Hadházy szerint jogsértő volt az önkormányzat eljárása, mert közterület-használati szabályokra hivatkozással, előzetes értesítés nélkül szereltette szét és szállítatta el a berendezést, és „nem reagált elvárható időn belül a hozzájárulás kiadására irányuló kérelemre”.
A Kúria azonban a NVB-nek adott igazat. Mondván a bizottság helyesen járt el akkor, amikor meghatározta az ügy tárgyát, ami csak és kizárólag a hirdető-berendezéssel volt kapcsolatos, az elhelyezésének és eltávolíttatásának jogszerűségéről és annak jogkövetkezményeiről kellett dönteni. Az eljárás tényállási részében plakát nem szerepelt - hangsúlyozta a bíróság. Az pedig a Kúria szerint sem vitás, hogy Hadházy jogsértő módon helyezte el az önálló hirdető-berendezést, így annak következményét, a berendezés elbontását alaptalanul kifogásolta.