Itthon hvg.hu 2018. március. 27. 07:41

Kósa lényegében kihagyja a Fidesz kampányát, egy fórumra sem hívták meg

A múlt héten két lakossági fóruma is lett volna, de mindkettőt törölték, ezen a héten pedig egy kampányszereplésre sem hivatalos a miniszter.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Az eurómilliárdokról szóló csengeri ügy kipattanása, és egyre szövevényesebbé válása óta fokozatosan kerüli a nyilvánosságot Kósa Lajos.

A múlt héten két lakossági fórumra is hivatalos lett volna, de sem azokon nem jelent meg a miniszter, sem pedig a héten esedékes kampányszerepléseket nem vállalta – szúrta ki a 444 a Fidesz országjáró programjából kiolvashatók alapján.

A portál azt írja, Kósa a Fidesz egy fórumán sem fog előadni mostanság, így lényegében kihagyja pártja kampányát. És bár múlt héten szerepelt a nyilvánosság előtt, az sem sikerült túl jól, a miniszter ugyanis taktikát váltva, tulajdonképpen teljesen némán sétált, nyomában néhány újságíróval, akik pár kérdést szerettek volna feltenni neki. Igaz, ha útavatásról van szó, Kósára szerencsére továbbra is lehet számítani, mint tette azt egy 500 méternyi útszakasz esetében nemrég.

Hirdetés