Orbán utolsó esélye

Ha Orbán Viktor tényleg annyira előrelátó, mint ahogyan azzal állítólag büszkélkedni szokott, akkor a következő három héten azon dolgozik, hogy ezt a választást elbukja. Nem nagy arányban, csak éppen hogy. Ennek értelmét helyettesének helikopteres vadászata világítja meg.

Mi történne, ha veszítene?

Alámerülhetne és kibekkelhetne. A táborában vallásos áhítattal ápolgatott legendáját mitikus elemekkel gazdagíthatná. Szerzett javait megvédhetné. Pihenhetne, feltöltődhetne, meditálhatna. Szervezkedhetne, áskálódhatna, rombolhatna. Pár éven belül pedig diadalmasan visszatérhetne. Tulajdonképpen nem is nagyon kéne csinálnia semmit ennek érdekében. Ha akarná, sem kerülhetné el az újbóli győzelmet.

Sok esély ugyan nincs rá, de három indok miatt maradhat alul a Fidesz az idei választáson. Először is azért, mert uncsi. Ennyi idő után mindenki uncsi, tán még Áder János is. Jó, ő nem, de a többiek eléggé. Másodszor azért, mert a közszolgáltatások színvonala alacsonyabbra került, mint a plebejus kormánybiztos verdájának padlólemeze. És bár nem kevesen vannak, akik a fűtetlen kórtermekben vacogva, az ágyi poloskákkal vívott közelharc közben is hálásak a kormánynak, amiért a költségvetés örvendetesen nagy szeletét a világszínvonalú fekvőbeteg-intézmények helyett a felcsúti fociklub külföldi játékosainak fizetésére fordítja, de a számuk a kórházi fertőzések következtében folyamatosan apad. Végül ott a harmadik ok: a morális felháborodás. Igazából csupán az utóbbi veszélyes az Etyeki-dombság Géniuszára, a másik kettőt eddig remekül hatástalanította a migráns- (lánykori nevén: rezsi-) propaganda.

A morális felháborodás viszont fenyegető rá még akkor is, ha egyelőre alaktalan és tompa. A gyors vereséggel megelőzhetné azt, hogy elsöpörje őt.

Szakálla volt tender

Az ellenzék a sikerrel egyáltalán nem lenne könnyű helyzetben. Az erkölcsi megbotránkozásnak az a természete, hogy valamiféle megtisztulásra törekszik, de ennek elérésére jelenleg csekély az esély. A katarzishoz, és az orbánizmus végső bukásához arra lenne szükség, hogy a rossz elnyerje büntetését, de nem fogja. És ha nem fogja, akkor hamarabb jön vissza, mint a reptéri szendvics a légörvényben.

„Az nem lehet, hogy ne legyen jogszerű megoldás a NER-lovagok elszámoltatására, a legfőbb ügyész leváltására, az új alkotmány elfogadására” – közli valaki az összes olyan társalgás végén, amelynek a kormányváltás a témája, természetesen valamennyi addig elhangzó ellenérv könnyed figyelmen kívül hagyásával. Hát, ha valaminek kellene lennie, akkor biztosan van is, David Hume-ot meg csókoltatjuk.

Polt Péter ügyészsége nem fog vádat emelni a NER krémje ellen. „Na de majd az új többség által megszavazott korrupcióellenes ügyész igen.” Aki botlott már bele ilyen vitába, az nem szűnő csodálkozással állapíthatja meg, hogy még a tájékozottabb véleményformálók is mennyire érzéketlenek az államigazgatás technikai jellegű összefüggéseivel kapcsolatban. A korrupcióellenes ügyész intézményét létrehozó törvényt a Várba telepített aláírórobot majd nem írja alá. Elküldi az Alkotmánybíróságnak. A Fidesz kihelyezett jogi munkacsoportjaként tevékenykedő testület pedig gyorsabban intézi el az egész elszámolásosdit, mint Mészáros Lőrinc a Balaton északi partjának felvásárlását.

És idáig ez volt a legjobb ötlet a rezsim kicselezésére.

A 2010 és 2014 közötti hivatali visszaélések és hűtlen kezelések jó része mára elévült. Pár évet kell kibírni, és a 2014 utániak is el fognak. Az a nap Polt Pétert még a hivatalában találja. Persze lenne más megoldás. Kinyilváníthatnák például, hogy mivel az elmúlt 8 évben az ügyészség a probléma része volt, és nem az igazságszolgáltatásé, ezért ez az időszak nem számít bele az elévülésbe. Minden másra jó a népszavazás.

Ójajajajaj. Hát ilyenre nem szabad még gondolni se. Amennyiben az új kormány esetleg mégis gondolna, akkor óriási balhét csapunk, megvédjük a demokráciát és a jogállamot, ha kell még a Fidesszel is együtt tüntetünk, mert a szuperjóarcok akkor is betartják a szabályokat, ha ezzel azokat segítik vissza a hatalomba, akik ezeket a szabályokat eltörölték és eltörölnék megint. Hiszen mi különbek vagyunk náluk, nem? Az biztos, hogy hülyébbek.

A régi rend és az elmaradt forradalom

Névre meg lehet mondani kik fognak a leghangosabban tiltakozni, még a cikkeiket is meg lehet írni előre.

Kétféle ember található a Fideszen túli Magyarországon: az egyik vissza akar vágni ennek a nyolc évnek minden egyes sérelméért, a másik titokban ugyanezt akarja, de nyilvánosan arról beszél, hogy tiszteletben kell tartani főispánná vált polgártársaink magántulajdonhoz fűződő jogait. Az egyik azt szeretné, hogy ha egyszer eltakarodnak, akkor sose jöhessenek vissza, a másik ugyanebben reménykedik, de ennek valamennyi eszközét fennhangon ellenzi. Magában persze nem.

Elég felidézni, hogy milyen ripacskodó hisztit váltott ki ellenzéki oldalon az a geg, amikor a két momentumos srác felkereste az állami propagandahivatal origo nevű telephelyét. Hogy a sajtószabadság brühühü, meg az ott dolgozó kollégák méltósága ajjajaj, meg a szerkesztőség az szent, ajjajajbrühühü.

Miért tűri ezt a nép? – hangzott a kérdés éveken át a kormány éppen aktuális aljas húzása után, azaz percenként. Talán ezek a NER nyolc évének leggyakrabban ismételt szavai. Soros csak a hatodik. Aztán amikor a nép fogta magát és a Népszabadság felszámolása után összeverődött tüntetésen felgyújtott 3, azaz három darab Magyar Idők példányt (értsd: papírhordozóra nyomtatott állami marketinganyagot), akkor a teljes ellenzéki közvélemény kiborult, és jeles képviselői versenyt futottak az elhatárolódásban az álszent finomkodás pózával leplezve riadt félelmüket. Mégis mit gondoltak, hogyan néz ki, ha a nép nem tűr valamit?

Csak forradalom ne legyen! Oké, ne legyen. De amit akarnak – a NER tényleges felszámolását – kizárólag a jogfolytonosság tagadásával (ha tetszik: forradalmi) eszközökkel lehet elérni. Ezzel az ellentmondással sem az ellenzéki pártok, sem az ellenzéki közvélemény nem hajlandó szembenézni. A sima kormányváltás nem elég az új köztársaság megalapításához, holott ezt ígérik. Majd az Orbán utáni Fidesz (az meg mi?) belemegy a rendszerátalakító kompromisszumokba, mert ez lesz az érdeke (miért is?) – szól a terv. És ha nem megy bele, mert mondjuk 49 százaléka van a Parlamentben, plusz államfő, legfőbb ügyész, alkotmánybíróság, médiahatóság, költségvetési bizottság, nemzeti bank, mindez kifutó uniós támogatásokkal és összeomló nyugdíjrendszerrel megspékelve? Hát, akkor izé, ööööö … az nem lehet, hogy ne legyen jogszerű megoldás a NER-lovagok elszámoltatására, a legfőbb ügyész leváltására, az új alkotmány elfogadására.

Hosszú sóhaj.

Mivel a természetes igazságérzetet az új „rendszerváltók” kénytelenek lesznek elfojtani, a sokat hangoztatott negyedik köztársaságot ugyanarra a lápra építik rá, mint a harmadikat. Olyan vagyonátmentés jön megint, hogy Csányi Sándor adja a másikat.

És ez még nem minden.

Az új kormányon hihetetlen nyomás lesz, hogy kiegyezzen a kollaboránsokkal: a klérussal, a közmédiában dolgozókkal, a kamarákkal, a rektorokkal stb. Mert az országnak békére van szüksége, be kell fejezni a politikai tisztogatások gyakorlatát, az értelmiség medgyessypéterré változik, és árokbetemetésért könyörög. Az első kirúgott hivatalvezetőt már közösen siratná el a független sajtó és a Fidesz, együttesen ítélve el a hatalmi arroganciát. Miután kiderül, hogy egy LMP-s államtitkár 50 ezer forintért tanulmányt rendelt attól a tanszéktől, ahol az unokahúga egykor dolgozott, akkor a meghasonlott független sajtó nagy terjedelemben számol majd be a példátlan korrupciót feltáró fideszes politikus sajtótájékoztatójáról. Végre mindenki igazolhatja, hogy nem Orbán-ellenes volt ebben a nyolc évben, ezért az utolsó dékás képviselő költségtérítéses stiklijét is feltárja.

Aztán valaki leírja, hogy ezek is ugyanolyanok. Nem jobbak, mint a Fidesz. Ez lesz az a pillanat, amikor elindul a visszaszámlálás. Orbán indulhat melegíteni.

Hasta la vista, baby

Ehhez persze előbb veszítenie kellene. Szoros pontozással, a kiütést elkerülve. A dolgok jelenlegi állása szerint a jobboldal ikonja maradna, mert azt elintézte, hogy ő maga legyen a jobboldal. Ami nemzeti szempontból szörnyű fejlemény, hiszen így ő lett az a hagyomány, amihez 50 év múlva azon a térfélen nosztalgiázva visszanyúlnak.

Ha egy hónap múlva nem nyer, akkor viszont még lovas szobra is lesz.

Egyedül az menthet meg minket ettől, ha tolvajnak tartja a saját oldala is. Egyébként nincs az a kormányzási kudarc, ami a kultuszát megakadályozná. Összehasonlításképpen, a nála nagyságrendekkel több kárt okozó Horthynak is állítanak emlékműveket, és néhány értelmetlen stadion mit számít 200 ezer magyar katona elvesztése mellett (a zsidókat hagyjuk is).

A lopás, az más. A letelepedési kötvényekből beérkező summát számolgató bronzalak hülyén néz ki. Ki a mi hősünk? Az államférfi, aki néhány év alatt az ország leggazdagabb emberévé közbeszerezte magát? Iskolai ünnepségeken nehezen szavalható tananyag.

Ennek a konszenzusos belátása még nem történt meg, de Semjén vadászata mutatja az áttörés közelségét. Nyolc éven át harácsoltak, és nem bírják tovább. Nem a harácsolást, hanem azt, hogy nem tudják kiélvezni. Idén még elég egy helikopter a vadászat sikeréhez, négy év múlva már ki is kell kötni az áldozatot, hogy eltalálja. Ezt ők is érzik, ezért kezdett el türelmetlenül költekezni a teljes uralkodó kaszt. Kastély, villa, jacht, borászat, a rendszer összes eresztékén folyik ki az ellopott pénz.

A diktatúra átmeneti megoldás lehetne, mert az nem csupán az ellenzék elhallgattatására való, hanem arra is, hogy a pártot megfegyelmezze. Egy koncepciós Lázár-per néhány év haladékot biztosan jelentene. Amire akkor van szükség, ha utoljára még egyszer nyernek.

Mert utána már csak egyszer fognak veszíteni, de akkor nagyon.