2018. február. 24. 10:41 MTI Utolsó frissítés: 2018. február. 24. 10:43 Itthon

Kettős emberölés a borsodi Kenézlőn

Két asszonyt megölt egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn két hete. A gyanúsítottat elfogták, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás ellene.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a gyanúsított egyik hozzátartozója péntek délután értesítette a rendőrséget, hogy az 50 éves férfi megölte élettársát és az asszony nőtestvérét. A gyanúsítottat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán elfogták és Miskolcra vitték.

A borsodi nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény két hete történt, feltehetően az érintettek közötti szóváltás miatt. A férfi pénteken a vita hevében egy - a rendőrség által meg nem nevezett - eszközzel olyan erővel bántalmazta a két nőt, hogy mindkettő a helyszínen meghalt. A támadó ezután tiszaburai rokonaihoz menekült, ahol végül a rendőrök elfogták.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Hirdetés