A lap szerint a készüléket még az eltűnése előtt adta be a szervizbe a nő, onnan foglalták le a rendőrök, abban bízva, hogy a nyomozást segítő adatokat találnak benne.
A lap úgy tudja, hogy a rendőrség nemrég lefoglalta VV Fanni régi mobilját, amelyet egy szervizben találtak meg a hatóságok. A mobilt még az eltűnése előtt, novemberben adta be a nő, ezután új készüléket használt.
"A javíttatni vitt mobilt a rendőrök foglalták le a szervizből, hogy megnézzék az üzeneteket, fotókat. Talán találnak olyan adatokat a készülékben, amelyek az elkövetőhöz vezetnek" – mesélte a Blikknek egy bennfentes.
A lap szerint a hatóság emberei azt feltételezik, hogy Fanni és feltételezett gyilkosa már hónapokkal korábban is beszéltek egymással, amelynek lehet nyoma a telefonban. Így még több bizonyíték lenne a nyomozók kezében, hogy börtönbe zárhassák a nő gyilkosát.
VV Fanniról decemberben derült ki, hogy gyilkosság áldozata lett, holtteste azóta sem került elő. A lány eltűnése miatt később egy volt MSZP-s jelöltet vettek őrizetbe. A férfi beismerte a bűnrészességét, az emberölést viszont megalapozottan tagadja az ügyvédje szerint. Mint később kiderült, a poligráfos hazugvizsgálatot nem vállalta.