Itthon hvg.hu 2018. január. 30. 14:05

MSZP-s képviselő: "A Fidesz nem, engem Putyin vett meg, három jegesmedvével"

Molnár Zsolt, a párt országgyűlési képviselője Kálmán Olgával beszélgetett, amikor a műsorvezető egyszer csak nekiszegezte a kérdést: megvette-e őt a Fidesz? Komolytalan válaszok sora érkezett.

Kihalófélben lévő szibériai tigrisekkel, jegesmedvékkel, és némi putyinozással ütötte el a kérdést Molnár Zsolt a Hír TV Egyenesen című adásában, ahol Kálmán Olga kérdezte a politikust.

A tévés egészen pontosan azt kérdezte Molnártól: megvette-e őt a Fidesz? Mint ismeretes, Soros György a davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszéde után újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, Orbán Viktor megvásárolta az MSZP vezetőit.

Molnár Zsolt a kérdés után úgy fogalmazott:

"A Fidesz nem, engem Vladimir Putyin vett meg, három jegesmedvével, és négy szibériai tigrissel".

Molnár ezután azt kezdte fejtegetni, hogy az állat nagyon értékes, kihaló félben lévő faj, ezért vigyázzunk, majd hozzátette, "és még kaptam egy dácsát Moszkvától nem messze".

Ezután előjön Botka, majd néhány másodperc után visszatérnek Soros davosi kijelentésére, Kálmán Olga pedig ismét rákérdez: "kapnak pénzt a Fidesztől?" Molnár erre ismét komolytan választ ad, azt mondja, "jegesmedvét kapnak", majd a kérdést abszurdnak és méltatlannak nevezi.

A teljes adást itt lehet végignézni.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.