Itthon hvg.hu 2018. január. 29. 10:15

Hiller: Az MSZP nélkül nincs kormányváltás, a Jobbikkal nincs együttműködés

Az MSZP választmányi elnöke, mivel már nincs szocialista bojkott a kormánypárti média ellen, interjút adott a Magyar Időknek, ami hosszú, de legalább erőteljesen hámozni kell belőle az érdemi részeket. Például azt, hogy szövetségi politika nincs a Jobbik és az MSZP között, de azt nem tekinti szövetségi politikának, ha „az MSZP jelöl vagy támogat valakit, akit tőle függetlenül más párt is támogat a saját jogán”.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Az interjú érdemi részei:

 

  • „December második felében megállapodtunk a DK-val az egyéni választókerületekről, majd létrehoztunk egy valódi szövetséget a Párbeszéddel. Ez kimozdította a holtpontról az ellenzéket, létrejött egy olyan politikai mágnes, aminek már érezhető a hatása. Az a választó, aki már eldöntötte, hogy elmegy szavazni, de azt még nem, hogy kire, most valódi alternatívát láthat ebben a szövetségben. Az MSZP egy országos tapasztalattal, hálózattal rendelkező párt, míg a Párbeszéd az ország egyik legnépszerűbb politikusát adja. Április 8-a ismét nyitott kérdés.”
  • „Az MSZP támogatottságának valóban nem tett jót ­Botka László lelépése, de az a százezres réteg úgy ment el tőlünk, hogy nem pártolt át máshová, legfeljebb úgy gondolta, hogy a választás napján otthon marad. Ők most jönnek vissza, és ez a tény többet számít, mint a régről előhúzott mondatok. Ami pedig a karaktert illeti: sokáig kérdés volt, hogy egy baloldali Orbán Viktor lenne-e a megfelelő kihívó Orbán ellen? Világossá vált, hogy ez a gondolat bukásra van ítélve. Amit Karácsony Gergely habitusában és beszédmódjában is megtestesít, az egészen más, mint Orbán Viktoré. Valós választási lehetőség.”
  • „Az egyik vezető fideszes politikus a Parlament folyosóján azt mondta nekem, hogy csak két emberrel ne történjen baj 2018-ig, Gyurcsány Ferenccel és Soros Györggyel. Ez nagyjából be is mutatja, hogy a Fidesz mire épít.”
  • „A választmány elnökének engem választottak meg, az aláírásom nélkül most nincsen érvényes szövetségi politika. Az én kezem pedig nem fog aláírni együttműködést a Jobbikkal.”
  • „Amiről beszéltem, az egy kimunkált, végiggondolt és két fél által közösen akart megállapodás. Azt nem tekintem szövetségi politikának, ha az MSZP jelöl vagy támogat valakit, akit tőle függetlenül más párt is támogat a saját jogán. Állítom, hogy Ózdon és Salgótarjánban sem volt háttéralku, az emberek változást akartak. Megmondom őszintén, magam sem gondoltam, hogy Tarjánban ilyen fölénnyel nyerünk. Megismétlem: nem lesz együttműködési megállapodás a Jobbikkal. Helyi megállapodásokról sem tudok, és nem is tanácsolnám senkinek.”
  • „A Fidesz szerint mi Soros ügynökei vagyunk, Soros György szerint meg a Fidesz vette meg az MSZP-t. Ha ennyit foglalkoznak velünk, akkor valamit mégiscsak jól csinálunk.”
  • „Ki kell jelenteni, hogy nincs kormányváltás az MSZP, illetve az MSZP–Párbeszéd-szövetség nélkül. Aki ezt nem fogadja el, az vagy nem látja a politikai realitást, vagy tudatosan hazudik.”

Ahogy azt a hvg.hu korábban megírta, az egyelőre kérdés, mire jutnak a pártok a választásig. A Jobbik következetesen kizár mindenfajta koordinációt, ahogy a hivatalos együttműködéstől a nyilvánosságnak szánt nyilatkozatok szintjén egyelőre elzárkózik a többi párt is. Ugyanakkor háttérbeszélgetéseken ennél árnyaltabb véleményeket is hallani. Több baloldali politikus is tett utalást valamiféle koordinációra Vonáékkal. Ha másra nem is futja, arra talán igen, hogy azokban a körzetekben, ahol a Jobbik kifejezetten erős, nem lesz túl látványos a kampányuk.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.