Domány András
Szerzőnk Domány András

A köztársasági elnök novemberben döntött erről, de a kinevezés a január 12-i Magyar Közlönyben jelent meg. E cím birtokában az egykori gambiai tiszteletbeli konzul valamelyik magyar külképviselet élére kerülhet, eddigi pályafutása alapján valószínűleg Afrikában.

Az 54 éves Suha György rádióriporter volt, majd a rendszerváltozás utáni rendőrség első civil szóvivője. 1996-ban Horn Gyula miniszterelnök sajtótitkára, 18 év múlva a Kövér László vezette Országgyűlés hivatalának külügyi tanácsadója. A budapesti Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tanára, egy időben rektorhelyettese. Mint a HVG nemrég beszámolt róla, felügyelőbizottsági tagja lett a frissen alakult, kormányközelinek tartott Human Capacities Zrt.-nek, amely elsősorban az egészségügyben készül munkaerő-kölcsönzőként fellépni.

Suha volt már nagykövet, de egy másik országé. A diplomáciával 1997-ben került kapcsolatba, amikor a nyugat-afrikai Gambia budapesti tiszteletbeli konzulja lett. Később – budapesti feladatát megtartva – Gambia párizsi nagykövetségének politikai attaséja, 2005 júniusától pedig nagyköveti rangban Gambia bécsi ENSZ képviseletének vezetője. Megtartotta a kapcsolatot a tiszteletbeli konzulokkal is. 2001-ben ő alapította a Magyarországon működő ilyen tisztségviselők testületét, 2009-től elnöke volt. Szijjártó Péter miniszter 2015-ben nevezte ki a Magyarország területére kijelölt tiszteletbeli konzuli tisztviselőkkel való kapcsolattartásért felelős miniszteri biztossá, és ezt 2017. december 18-tól – tehát már a nagyköveti kinevezés után – újabb hat hónapra meghosszabbította.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.