Itthon hvg.hu 2017. december. 08. 17:34

A német elnök kitüntette Kónya Imrét, és szidta kicsit Orbánt

Az egykori MDF-es politikus Nemzetközi Adalbert-díjat kapott a '89-es szerepe elismeréséért. Frank-Walter Steinmeier nem állta meg, hogy oda ne szúrjon Orbánnak.

Kitüntették Kónya Imrét, az MDF egykori politikusát, az Antall-kormány belügyminiszterét, Nemzetközi Adalbert-díjat vehetett át a német államfőtől, Frank-Walter Steinmeiertől.

A német elnök nem csak dicsért: egyes magyarországi fejlemények "irritálnak és kihoznak a sodrunkból minket", németeket, de éppen a magyarok iránt érzett "közelség és elkötelezettség" miatt, mondta.

Kónyát úgy méltatta, mint azok egyikét, akik 1989-ben "felelősséget és személyes kockázatot is vállaltak". A pártállam ellenzékében folytatott tevékenységét jellemző "bátorság, bölcsesség és ügyesség" pedig nagyban hozzájárult a Magyarországról kiindult "lendülethez", amely egész Európában elvezetett a szabadság és a demokrácia "áttöréséhez".

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.