Itthon hvg.hu 2017. november. 30. 16:52

A BKV-nak adott igazat a bíróság a trolin maradt babakocsis anyuka ügyében

Még márciusban volt abból botrány, hogy rácsukta a troli az ajtót egy babakocsis anyukára a Hősök terén. Most zárult le az ügy bírósági szakasza, kiderült, a nő valótlanságokat állított, ezért félmillió forintot kell fizetnie.

Még márciusban volt abból botrány – akkor a Bors írta meg először a történetet – hogy rácsukta a 75-ös troli vezetője egy babakocsis anyukára az ajtót a Hősök terén. A nő elmesélése szerint egy neki a leszállásban segítő utassal közösen emelték le a babakocsit a troliról, amikor a vezető rácsukta az ajtót a babakocsira. Ezután az utasok közül többen is elkezdtek kiabálni, ezért ugyan kinyitotta az ajtót a sofőr, de mielőtt a nő le tudott volna szállni, ismét becsukta, és elindult úgy, hogy a gyerek már lent volt a megállóban, az anyuka pedig még fönt. A járművezető állítólag még be is szólt a reklamáló anyukának: "Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!”

Az elsőre indokolatlanul durvának hangzó történetről a BKV már másnap jelezte, hogy másképp történt. A közlekedési vállalat a kamerafelvételekre hivatkozva azt állította: az anyuka nem jelezte, hogy le akarna szállni, a gyerek pedig nem ismeretlenekkel, hanem a nővel korábban közösen utazó másik utassal maradt.

Az ügy bírósági szakasza mostanra zárult le – az ítéletről az Index számol be. A Miskolci Törvényszék a BKV-nak adott igazat, szerintük a nő valótlan tényeket állított, illetve részben valós tényeket hamis színben tüntetett fel. Ezért 500 ezer forintot és kamatos sérelemdíjat kell kifizetnie a BKV-nak, valamint egy országos médiumban kell nyilvánosságra hoznia az ítéletet.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?