83 éves korában elhunyt Pápai Erzsi Jászai-díjas színművésznő, Érdemes művész, a Nemzeti Színház Örökös tagja.
A színház.org visszaemlékezése szerint Pápai Erzsi gyermekszínészként kezdte pályafutását, a Lakner Artúr Gyermekszínházban játszott, 8 évesen már Nemecsek volt a Pál utcai fiúkban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát korengedménnyel, 19 évesen végezte el 1953-ban. Diplomája megszerzéséből - 19 éves korától - 1989-es nyugdíjba vonulásáig a Nemzeti Színház művésznője volt. Az intézmény Örökös Tagjává választották.
Fiatalon naivaszerepeket kapott, majd "gondosan kidolgozott karakterszerepeket alakított nagy drámai erővel és humorral". A Bánk bánban volt Melinda és Izidóra is, a Csongor és Tündében Ledér és Ilma, Móricz Rokonok című darabjában Linát, a Nem élhetek muzsikaszó nélkülben Pepi nénit játszotta. Legnagyobb sikerét a hatvanas évek végén Erzsébet királynőként aratta a Stuart Máriában.
Sok filmben és tévéjátékban is szerepelt, mint például a Gyurkovics fiúk, a Föltámadott a tenger és 2001-ben a Moszkva tér.
1970-ben Jászai Mari díjat kapott, 1998-ban Érdemes művész lett. A Moszkva térben nyújtott alakításáért a legjobb női epizódszereplő díját kapta meg a 2001-es Magyar Filmszemlén.