Itthon hvg.hu 2017. október. 13. 07:57

Ha hétvégén a fővárosból akar vonatozni, nagyon figyeljen oda

Ugyanis jelentős változások lesznek a hatvani, a szolnoki és a lajosmizsei elővárosi vonatoknál.

A Mávinform közleménye szerint Budapesten, a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között a hétvégén, október 14-től 15-ig pályakarbantartást végeznek. Emiatt módosították az erre közlekedő vonatok menetidejét.

  • A Budapest–Hatvan közötti S80-as személyvonatok összevonva közlekednek a Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely útvonalú sebes- és a Budapest–Eger közötti gyorsvonatokkal, amelyek Budapest és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • Az IC 568-as Tulipán InterCity a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarról indul, illetve az IC 650-es számú Holló InterCity a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkezik.
  • A Budapest–Nagykáta–Szolnok közötti S60-as, Z60-as, G60-as elővárosi vonatok összevonva közlekednek, Budapest és Szolnok között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • Az S21-es személyvonatok rövidített útvonalon, csak Kőbánya-Kispest és Dabas, illetve Kőbánya-Kispest és Lajosmizse között közlekednek. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között az S50-es személyvonatokkal és a Z50-es zónázó vonatokkal lehet utazni.
  • A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza közötti gyorsvonatok és a Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza/Bukarest/Temesvár útvonalú InterCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indulnak és oda is érkeznek. A Nyíregyháza–Debrecen–Budapest–Győr–Bécs útvonalú Hortobágy EuroCity vonat a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekedik.
  • A Budapest–Pozsony–Prága–Berlin–Hamburg útvonalú EuroCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indulnak és oda is érkeznek.

A MÁV mindenkit arra kér, figyeljen, tájékozódjon.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.