A napokban Budapesten kezdik meg a kormány nemzeti konzultációs kérdőíveinek terjesztését, és a hónap végéig az ország minden településen megkapják azokat a címzettek - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a köztévében.
Azt várják, hogy minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban, töltsék ki a kérdőívet, írják le véleményüket. A magyar lakosság véleménye "komoly munícióként" szolgál a kormány számára - tette hozzá.
A kormányszóvivőt kérdezték arról is, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökei az októberi Európai Tanács ülése előtt munkavacsorát tartanak.
Kovács Zoltán szerint a V4-ek soha nem voltak olyan egységesek és erősek, mint most.
Azt mondta, fontos, hogy a V4-ek hangja markánsan jelenjen meg a vitákban, hogy megértessék, Közép-Európában van olyan perspektíva, amelyet érdemes lenne figyelembe venni, különösen amikor Európa jövőjét építik.