Itthon hvg.hu 2017. szeptember. 11. 06:15

Mégis letilthatja a kormány a Heineken vörös csillagát

Úgy tűnik, igaza lesz Lázár Jánosnak, és az Európai Bizottság is zöld utat ad a törvényjavaslatnak. A Fidesz egyszer már ejtette a lex Heineken néven elhíresült tervezetet.

Szeptember 15-e után a parlament elé kerülhet a lex Heineken néven ismertté vált márciusi törvényjavaslat, amely az emberi méltóság védelmében az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását tiltaná meg Magyarországon. Erről is döntenek a Fidesz őszi kihelyezett frakcióülésén a hét végén – mondta el a kormánypárti Magyar Időknek Szatmáry Kristóf, a kancellária kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Szatmáry elmondása szerint elsősorban a holland kormány aggályai miatt késik a parlamenti döntés. Ha a Fidesz-frakció úgy dönt a hét végén, akkor bármikor életbe léphet a lex Heineken, tette hozzá.

A Magyar Idők Lowri Evans, az uniós testület főigazgatójának Magyarországnak küldött állásfoglalását idézi. Ebben kifejti Evans, hogy az EB tudatában van például a vörös csillag és a magyar történelem közötti összefüggésnek, az önkényuralmi rendszerek által okozott fájdalomnak és szenvedésnek. Az EB üdvözli azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a tagállamok ennek az érzékeny kérdéskörnek a kezelése érdekében tesznek, különösen az „Európa a polgárokért” program keretében.

AFP / Philippe Huguen

A lex Heineken néven elhíresült törvényjavaslat egyik szellemi atyja, Lázár János június közepén azt ígérte, hogy a parlament ősszel újra előveheti a tervezetet. A miniszter már akkor jelezte, hogy az EB nem fogja akadályozni a javaslat elfogadását.

"A kétkedőknek csattanós választ adott tehát a bizottság, amikor jelezte: önmagában a szabályozás nem sérti az uniós jogot"

– írta akkor közleményében Lázár.

Márciusban úgy tűnt, hogy az ügyet szép csendben ejti a Fidesz; még a frakció sem támogatta a Semjén Zsolt és Lázár János által beterjesztett lex Heinekent: átgondolatlan és nem állja ki az alkotmányosság próbáját a javaslat, hangzott el egy akkori frakcióülésen.

Hirdetés