Az egyetemi polgárokat arra kérik, hogy a magánvéleményüket ne tüntessék fel intézményi állásfoglalásként.
A Civis Honoris Cause kitüntetést a Debreceni Egyetem szenátusa 90 százalékos többséggel ítélte oda Vlagyimir Putyin elnöknek, a döntés azonban komoly tiltakozást váltott ki. Az elmúlt napokban az egyetem több tanszéke jelezte: nem ért egyet a díszpolgári cím Putyinnak ítélésével. Putyin kitüntetése ellen tiltakozva az egyetem egyik professor emeritusa, Vajda Mihály is lemondott a címéről.
A felháborodás ellenére a Debreceni Egyetem fenntartja a cím adományozásáról szóló határozatot. Az álláspontjuk esetleges megváltozásáról az Index kérdezte meg az egyetemet. A válaszukban azt írták: „Az intézmény tiszteletben tartja a magánvéleményeket, de azt elítéli és a szabályzatokkal ellentétesnek tartja, hogy egyetemi szereplők tanszéki titkos szavazásokra hivatkozva és a hivatalos egyetemi eljárásrend figyelmen kívül hagyásával, az érvényben lévő szabályzatokban szereplő hatásköröket túllépve tesznek nyilatkozatot”.
A válaszban kiemelték azt is, hogy a Civis Honoris Causa cím odaítéléséről testületi döntés van, a szenátusi tagokat pedig az egyetemi közösség választja demokratikus úton. Az egyetemi polgárokat pedig arra kérték, hogy tartsák be az az intézmény szabályait, és magánvéleményüket ne tüntessék fel intézményi állásfoglalásként.
Azt is megjegyezték, hogy a Debreceni Egyetemnek 216 tanszéke van, az elmúlt egy hétben állásfoglalásra hivatkozó tanszékek száma pedig 4. Ez a négy tanszék a problémájával nem kereste meg az intézmény vezetését, a tiltakozást hivatalos csatornán el sem juttatták hozzájuk, csak a sajtón és a közösségi portálokon keresztül próbálnak nyomást gyakorolni a döntéshozókra.
Arra a kérdésre, hogy átgondolják-e az egyetemi cím adományozását az orosz elnöknek azt válaszolták, hogy „a határozat érvényben van, azt fenntartjuk”.