2017. augusztus. 28. 15:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. augusztus. 28. 15:43 Itthon

Kerékpárúton állítottak meg és raboltak ki egy biciklist Füzesabonyban

Nem sokkal később el is kapták a tetteseket.

Múlt pénteken délelőtt a Füzesabony és Dormánd közötti kerékpárúton erőszakkal állított meg két fiatal egy arra közlekedő kerékpárost, késsel megfenyegették és elvették a készpénzét, majd a helyszínről elmenekültek. 

A rendőrök az adatgyűjtést követően a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőket, egy 24 éves és egy 14 éves füzesabonyi lakost, akiket – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgattak ki.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ellen.

A nyomozó hatóság indítványozására az Egri Járásbíróság 2017. augusztus 28-án elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.