Itthon MTI 2017. augusztus. 16. 15:59

Százötven helyen lesz nagy durrogtatás a hétvégén

Az államalapítás ünnepén országszerte több mint százötven olyan tűzijátékot terveznek, amelynek megtartása engedélyhez kötött – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A tűzoltók nemcsak a rendezvények előzetes tervét, hanem a pirotechnikai eszközök biztonságos telepítését, a biztonsági távolság betartását és a menekülési útvonalakat is ellenőrzik – közölte az OKF.

Felidézték, hogy Budapesten idén a múlt évhez képest más helyszínekről lövik fel a pirotechnikai eszközöket: a Dunán a Lánchíd és a Margit híd között három uszályról és a Lánchíd északi oldaláról.

A több ezer bomba, római gyertya, mozsár és egyéb pirotechnikai eszköz tűzvédelmi szempontból biztonságos felhasználását a helyszínen összesen 70 tűzoltó biztosítja 16 technikai eszközzel. A Duna érintett szakaszán három rohamcsónak és a Szent Flórián tűzoltóhajó is végig készenlétben lesz.

A katasztrófavédelem szakemberei a központi állami ünnepségsorozat valamennyi helyszínét előzetesen bejárják, megvizsgálják a menekülési útvonalakat és a vízlelőhelyeket. A szervezők a katasztrófavédelem útmutatásai alapján menekülési útvonalakat alakítanak ki, így baj esetén a tűzijáték közönsége a lehető leggyorsabban el tudja hagyni a helyszínt – emelte ki az OKF.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.