Itthon MTI/hvg.hu 2017. július. 08. 15:16

Beiktatták hivatalába Székely János szombathelyi megyés püspököt

Ferenc pápa június 18-án nevezett ki az egyházmegye főpásztorává.

A zsúfolásig megtelt Sarlós Boldogasszony-székesegyházban tartott szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek volt, a szertartáson a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia számos tagja mellett részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

A beiktatáson Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius olvasta fel majd adta át Székely Jánosnak a kinevezéséről szóló pápai bullát, ezt követően az új megyés püspök hivatalosan is elfoglalta az egy éve megüresedett szombathelyi püspöki széket. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a szombathelyi egyházmegye korábbi püspöke levélben köszöntötte utódját.

Székely János székfoglaló szentbeszédében arról szólt: a papi szolgálat célja, hogy segítsenek eljutni minden jóakaratú embernek a lét forrásához, a teremtő Istenhez, ezért is választotta püspöki jelmondatául Jézus szavait: "Omnes vivunt Ei", vagyis "Mindenki érte él". Kitért arra is, hogy püspökként legközvetlenebb munkatársait, az egyházmegye papjait, akiket kincseknek nevezett, szeretné megerősíteni, hogy örömteli, hiteles és teljes módon tudják megélni és gyakorolni papi szolgálatukat.

Ferenc pápát idézve arról is beszélt, hogy "bárányszagú pásztor" akar lenni, azaz - ahogy azt már esztergomi segédpüspökként is tette - minél több helyre szeretne eljutni, ahol az emberekkel találkozhat.

Mindent igyekszik majd megtenni a családokért, biztatva őket arra, hogy vállalják a házasság szentségét és bátran mondjanak igent a gyermekáldásra. Hangsúlyozta, hogy továbbra is fokozott figyelemmel kíván fordulni a szegények, a betegek, idősek, a szenvedők és a kitaszítottak felé és erre biztatja az egyházmegye közösségeit és minden hívő embert.

Az új megyés püspök, aki 2015-től a Boldog Ceferino Roma Misszió vezetője a szentmisében saját nyelvükön szólt a megyében élő roma kisebbség tagjaihoz, de saját nyelvükön köszöntötte a német, horvát és szlovén nemzetiség tagjait is, a szentmise végén pedig a pápai és a magyar himnusz mellett felhangzott a cigány himnusz is.

 

A szombathelyi püspöki széket  elfoglaló Székely János 1964-ben született. Teológiai diplomáit Budapesten és Rómában szerezte, majd biblikus tanulmányokat folytatott Betlehemben. Közben afrikai misszióban is dolgozott. 1991-ben Jerzsálemben szentelték diakónussá, majd Budapesten pappá. Vidéki és budapesti plébániákon szolgált; szűkebb területe a cigányok lelki gondozása, több könyvet is írt e témában. A kezdeményezésére született meg a Biblia lovári nyelvű fordítása. 2006-tól az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora volt, 2008-ban esztergomi segédpüspök lett.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.