Az Európai Unió jövőjéről szóló viták Emmanuel Macron francia elnök megválasztásával és földcsuszamlásszerű győzelmével a nemzetgyűlési választások első fordulójában a korábbinál is intenzívebbé váltak. A Macron–Merkel-páros az elmúlt hónapok eredményei alapján politikai felhatalmazással, és nyilatkozataik alapján eltökéltséggel és tervekkel is rendelkeznek az EU megújítására. Ennek az iránya sem nagyon kétséges a továbbiakban. Macron már korábban, francia gazdasági miniszterként világossá tette elképzeléseit a Guardianben 2015 őszén megjelent, akkori német kollégájával, Sigmar Gabriellel közösen írt cikkében. A többsebességes Európa formálódása ma már sokkal inkább kész tényként kezelhető, mint fenyegető veszélyként. Az Európai Bizottság Fehér könyve, amelyet Jean-Claude Juncker februárban mutatott be az Európai Parlamentben, hiába tartalmazott öt lehetséges opciót, mindenki tudta, hogy a négy kivitelezhetetlen forgatókönyv csak arra kellett, hogy alátámassza az ötödiket, a többsebességes Európát. Akik szorosabbra akarják fűzni az integrációt, azok közösen haladnak előre, akik ki akarnak maradni az uniós együttműködés erősítéséből, azokkal pedig nem erőlködnek tovább.

Magyarország számára a többsebességes Európa ugyanakkor súlyos kockázatokat hordoz. Nem pusztán azért, mert a mag-Európából kimaradó országok elesnek majd az unió által nyújtott számos előnytől. Ezek listáját is sokáig lehet sorolni persze. A perifériaországok aligha számíthatnak majd a kohéziós politika bőkezű forrásaira. A közös európai energiapolitika védelmének hiányában sokkal kitettebbé válunk a külső energiapiaci hullámzásoknak, illetve súlyosan egyenlőtlen viszonyban leszünk legnagyobb energetikai beszállítónkkal, Oroszországgal – annak minden kockázatával. A közös piacban való várható bennmaradásunk fenntartja a versenyképesebb nyugati nagyvállalatok piaci nyomását, anélkül, hogy az ezt – jól-rosszul – kompenzáló mechanizmusok áldásait élveznénk. Az eurózóna árnyékában a kis magyar pénzügyi piac is sokkal sérülékenyebb lesz, az ország finanszírozását a legkisebb krízis esetén is csak egyre növekvő pénzpiaci felárak mellett lehet majd biztosítani. A sor hosszan folytatható, Magyarország minden szempontból, gazdaságilag, pénzügyileg, energetikailag, biztonságpolitikailag sokkal kockázatosabb hely lesz az unió perifériáján, mint ha az alakuló európai maghoz csatlakozna.

Az igazi veszélyt azonban nem a jelenlegi előnyök részleges eltűnése jelenti. Hanem a befolyásunk elvesztése az EU belső körének döntéseire. Ide tartozni nem – mint ahogy az EU-tagság sem – önmagában valami objektív jó, történelmi szükségszerűség vagy erkölcsi imperatívusz. Részvételünk ebben a közösségben azt jelenti, hogy lehetőséget kapunk a közösség belső viszonyainak alakítására. Eljárások, intézmények, módszerek állnak rendelkezésünkre az érdekeink érvényesítésére. Ha ezekkel jól sáfárkodunk, ha ügyesen használjuk őket, akkor olyanná tudjuk formálni az európai országok közösségét, hogy az minél előnyösebb legyen számunkra. Ebben az elmúlt évtizedek magyar kormányai nem teljesítettek jól. Korábban a behódoló, követő, passzív Európa-politika akadályozta a hatékony érdekérvényesítést. Most pedig az értelmetlen háborúskodás, a műbalhék, a teljesen szimbolikus harcok – miközben elvesztjük sorra azokat a konfliktusokat, ahol tényleg szükség lenne határozott fellépésre.

Az Európa Unió mai formájában számos egyensúlytalanságot hordoz, jó néhány ponton nem veszi figyelembe a keleti vagy a déli tagállamok érdekeit. Ezen változtatni kell. Kimaradásunk a mag-Európából ezt teszi lehetetlenné. Ahhoz fog vezetni, hogy az érdekeinket minimálisan sem leszünk képesek érvényesíteni a belső kör szabályainak, politikáinak formálása során. Mag-Európa nélkülünk fog dönteni azokban az ügyekben, amelyek pedig számunkra is meghatározóak lesznek. Mert ne legyenek illúzióink. Ha nem leszünk ott a tárgyalóasztalnál, hogy elmondjuk, mit szeretnénk, akkor azt nem is fogják figyelembe venni.

Pedig Magyarország a periférián is szélsőségesen fog függeni az EU-tól. Exportunk 75 százaléka oda irányul, a magyar gazdaság, a pénzügyi piac, a kutatás-fejlesztés, a kultúra továbbra is mind-mind szoros függésben lesz mag-Európa országaitól. Csak ráhatásunk nem lesz azokra a döntésekre, amiktől függünk. Ez lesz a szuverenitás igazi elvesztése, ehhez pedig Orbán Viktor vezet el minket. A szuverenitás ugyanis nem a nagyhangú ordibálás joga, hanem a minket meghatározó folyamatok befolyásolásának képessége. A magyar kormány az előbbit kínálja az utóbbi elvesztésének árán. Tényleg ezt akarjuk?

A szerző európai parlamenti képviselő

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.