Itthon hvg.hu 2017. június. 16. 08:06

Orbán: A nemzeti futballválogatott legutóbbi szereplése egy Moháccsal ért fel

A miniszterelnök szurkol a magyar fociválogatottnak és az MLSZ vezetőjének, hogy sikerüljön visszaszereznie azt, amit az Andorrától elszenvedett vereség miatt elveszített. Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában péntek reggel a mohácsi vereséghez hasonlította a csapat teljesítményét. A kormányfő arról is beszélt, hogy migránskérdésben „nemzeti konzultáció nélkül is elég elszánt tudna maradni”. A német politikusokat pedig arra kérte, hogy Magyarországot hagyják ki a németországi választási kampányból.

„Nemzeti konzultáció nélkül is elég elszánt tudnék maradni” – válaszolta szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy a sokak szerint vitatható Nemzeti Konzultáció nélkül is így gondolkodna-e a menekültek kérdésében. Aztán finomított mondanivalóján a miniszterelnök azzal, hogy nem ugyanaz, ha néhány kormánytag és több millió ember alakít ki egy álláspontot. Más ugyanis a kötőereje, és a külvilág is másként tekint rá – magyarázta.

Szerinte a magyar nép minden lehetséges formában, minden alkalommal kinyilvánítja, hogy nem akar egy ilyen kísérletnek részese lenni – utalt az EU menekültkvótájára. „Senki sem kényszeríthet arra, hogy feladjuk az álláspontunkat, egy kormányt meg lehet szorongatni, de egy néppel ezt nem lehet megtenni” – fogalmazott.

Meglátjuk, hogy az európai bírói ítélet után mi lesz – mondta a kvótaperrel kapcsolatban. Megjegyezte újra, hogy szerinte minden idők legsikeresebb rekord szintű nemzeti konzultációja volt a legutóbbi.

A reggeli interjúban egyébként egyáltalán nem esett szó arról, hogy csütörtökön új eljárást rendelt el a röszkei "terrorper" ügyében a Szegedi Ítélőtábla.

Megint a németek

Nem emlékszem arra, hogy mi magyarok valaha is meg akartuk volna mondani a németeknek, hogy mit csináljanak, mindig megadtuk nekik a tiszteletet – reagált Orbán Viktor a németországi kancellárjelöltek Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozataira. Arra kérjük a német politikusokat, hagyjanak bennünket békén, ne vonjanak be bennünket a német választási kampányba – tette hozzá.

„Politikai epeömlés” a Velencei Bizottságtól

Orbán Viktor úgy véli, hogy a civiltörvénnyel kapcsolatban a Velencei Bizottság egy kevésbé izgalmas álláspontot fejtett ki, és „régi típushiba, amikor a jogot összekeverik a politikával”. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a testület vonatkozó jelentésében van egy „szikár jogi leírás” és van egy „politikai epeömlés”.

Az Egyesült Államok véleménye a civiltörvénnyel kapcsolatban érdekesebb, mert a külföldről finanszírozott szervezetekre (NGO) vonatkozó amerikai szabályozás nagyságrendekkel szigorúbb, mint a magyarországi, „innentől nézve érdekesebb az amerikaiak beavatkozása” az ügyben.

Bennünket azok érdekelnek, akik a politikai közgondolkodást alakítva vesznek részt a magyar közéletben, nem a ruhagyűjtők például. Befolyásolni joguk van, külföldi érdekeket képviselni is joguk van, csak jelezzék ezt. A törvény ezt a magatartást nem bünteti, nem minősíti, csak átláthatóságot kér – magyarázta a civilekkel kapcsolatos álláspontjukat Orbán Viktor.

Arra a felvetésre, hogy jogvédő szervezetek a törvény miatt polgári engedetlenségre készülnek, Orbán Viktor úgy reagált: a törvényt mindenkinek be kell tartani, és a magyar jogrendszerben polgári engedetlenség nincsen. A jog kikényszerítése nem a kormány dolga, ha valaki nem tart be egy jogszabályt, akkor az erre szakosodott szerveknek kell lépniük – tette hozzá.

Ez Mohács volt, de a király nem fulladt bele a Csele-patakba

Megkérdezték Orbán Viktort péntek reggel arról is, mit szól ahhoz, hogy az MLSZ-elnökség döntése alapján Bernd Storck marad a szövetségi kapitány, az Andorrától elszenvedett megalázó vereség ellenére.

„Engem már kevés dolog lep meg, nem ma kezdtem az ipart, meg ezt a világot valamennyire ismerem belülről is” – reagált a miniszterelnök, aki szerint a nemzeti válogatott legutóbbi szerepelése egy Moháccsal ér fel, de a helyzet annyival jobb, hogy a király nem fulladt bele a Csele-patakba, mert az MLSZ-nek továbbra is van vezetője. Szurkol, hogy sikerüljön visszaszereznie azt, amit a vereséggel elvesztett a válogatott – tette hozzá.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról