Itthon hvg.hu 2017. június. 09. 07:56

Áder: Nincs itt a világvége

Ezen a pénteken nem Orbán Viktor, hanem Áder János adott interjút a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, és politikai állásfoglalást is tett. Na, nem olyat.

Az államfőt, a környezetvédelem élharcosát az interjú első részében az amerikai elnök döntéséről kérdezték, amellyel kilépteti az Amerikai Egyesült Államokat a párizsi klímavédelmi egyezményből. Áder János szerint nem volt meglepő Donald Trump döntése, hiszen ezt már az elnökválasztási kampány során megígérte.

A köztársasági elnök ugyanakkor erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte a lépést, tekintve, hogy az ipari forradalom kezdete óta az Egyesült Államok bocsátotta a legtöbb szén-monoxidot a Föld légkörébe. Övék a történelmi felelősség azért, hogy most klímaváltozásról beszélhetünk.

Áder szerint azonban nincs itt a világvége, a klímamegállapodást aláíró többi ország ugyanis ezután is kész tartani magát a Párizsban tett vállalásokhoz. Ahogyan az Egyesült Államok szövetségi államainak többsége is ezt jelezte. Harminc kormányzó mondta: nem hajlandó elfogadni az elnök döntését, mindenképpen megy tovább a párizsi úton. Így pedig az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az Egyesült Államok úgy is teljesítheti korábban tett vállalását, hogy kilépett a párizsi megállapodásból.

Áder a beszélgetésben egy alkalommal politikai ügynek nevezte az amerikai elnök döntését, amire később a kérdező visszatért. Azt tudakolta az államfőtől, miért nyilatkozik meg ebben a kérdésben, ha korábban több más politikai ügyben, például a CEU-val kapcsolatban nem tette ezt meg.

A köztársasági elnök a kérdésre úgy reagált, hogy ez a téma az elmúlt években többször előkerült, ő pedig több jelentős rendezvényen, például az ENSZ-ben is képviselte ezzel kapcsolatban Magyarországot. "A legkevesebb volt az után, hogy egy új helyzet van, hogy én megszólalok és elmondom a véleményemet, mert van véleményem a dologról" – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.