2017. május. 24. 10:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. május. 24. 10:52 Itthon

Vádat emeltek a nő ellen, aki felvágta beteg élettársa ereit

A házuk felgyújtása, majd felrobbantása után közös öngyilkossággal próbálkozott a magatehetetlen élettársát ápoló szentesi nő, de mindketten életben maradtak végül.

A Szegedi Törvényszék tárgyalja majd annak a szentesi nőnek az ügyét, aki tavaly decemberben megpróbált végezni idős, beteg élettársával és saját magával. A Csongrád Megyei Főügyészség most emelt vádat az előzetesben lévő asszonnyal szemben – közölték szerdán.

A nő és élettársa több mint tíz éve éltek egy szentesi házban. A férfi már elmúlt 70 éves, évek óta súlyos beteg, a bal oldalára teljesen lebénult, ágyban fekszik, önállóan nem tudja ellátni magát.

Élettársa tavaly december 11-én elhatározta, hogy véget vet a szenvedéseiknek, ezért a padláson levő könyveket leöntötte gázolajjal és megpróbálta meggyújtani azokat, de nem gyulladtak meg. Ezután a konyhában levő gázpalackot is kinyitotta, majd megpróbálta felrobbantani, de a konyhabútor és néhány konyhai eszköz megégésén kívül más nem történt.

Másnap reggel a félálomban levő férfihez lépett és egy pengével átvágta a bal csuklójának ereit, majd kisebb erővel, de a saját csuklóját is megpróbálta megvágni. Egyik ismerősük azonban éppen ekkor állított be hozzájuk, észrevette, mi történt és mentőt hívott.

A férfit kórházba vitték, életveszélyes állapotban volt, de megmentették az életét. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A főügyészség a hivatalos megfogalmazás szerint „a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével” vádolja a nőt.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.