Nyomoznak egy szegedi önkormányzati projekt miatt
Csalás miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Botka László vezette szegedi önkormányzat egyik beruházásával kapcsolatban – közölte a Magyar Idők. A nyomozás ismeretlen tettes ellen zajlik.
Több százmillió forintos csalás ügyében nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda Szegeden – írta a Magyar Idők.
Szeged önkormányzata összesen hárommilliárd forintból újította fel a belváros egy részét, ez a beruházás tartalmazta a Mars téri piac átépítését is. Az Európai Unió 1,9 milliárd forinttal támogatta a teljes fejlesztést – idézték fel.
A vásártéren lévő pavilonok tulajdonosaival nem tudott megegyezni az önkormányzat, így a kereskedők nem voltak hajlandók elbontani a piac területén lévő, de saját tulajdonú bódéikat.
Az önkormányzat 2009-ben advent első vasárnapján nekiállt a bontásnak, több bódé teljesen megsemmisült, de volt olyan kereskedő, akinek az ott tárolt árukészlete is tönkrement. A kereskedők egy része azóta is pereskedik az önkormányzattal.
Kiderült, hogy a piac fejlesztésénél eredetileg a vásárteret üzemeltető, az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő Szegedi Vásár és Piac Kft. volt a beruházás lebonyolítója. A közbeszerzési eljárás lezárulta után azonban a cég kikerült a konzorciumból, és a helyére belépett a szintén az önkormányzat tulajdonában lévő Szeged Pólus Nkft.
Ezt azonban a közbeszerzési szabályozás miatt nem tehették volna meg.
Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást csalás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – közölte a lappal az ORFK. A nyomozás határideje május 25-e, amelynek meghosszabbítására a hatóság már intézkedett.