A volt külügyminiszter bement az Echo Tv-be, és elmondta, miért rossz szerinte a sajtóbojkott. Lapunkhoz eljuttatott levelében kifejtette azt is, miért nem ment szembe az MSZP döntésével.
Kovács László szerint kontraproduktív volt pártjának az a döntése, hogy bojkottálják a fideszes médiát. Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke csütörtökön közölte, hogy az MSZP a jövőben nem nyilatkozik a "Fidesz pártsajtójának", csak a "független magyar sajtónak". A volt külügyminiszter és EU-biztos pedig már aznap este az Echo Tv Napi Aktuális című műsorának vendége volt. Nyakó István az Echo Tv-t is Fidesz-pártsajtó részének nevezte.
Botka László szegedi polgármesternek és MSZP-s miniszterelnök-jelöltnek éppen szerdán gyűlt meg a baja az Echo Tv-vel. A televízió Informátor című műsora akart volna interjút készíteni Botka Lászlóval a Szeviép-botrányról, de a politikus irodájánál rendőröket hívtak az Echo Tv stábjára.
Kovács László az Echo Tv-ben azt állította: a bojkottról a műsorvezetőtől hallott először, mivel nem tagja egyetlen vezető testületnek sem az MSZP-ben, illetve nem is országgyűlési képviselő.
Azt mondta, hogy bojkott helyett meg kell próbálni az igazukat megvédeni olyan szerkesztőségeknél is, amelyek nem szimpatizálnak a szocialistákkal. Úgy véli: ha egy politikus tényleg hisz pártja értékrendjében és szakmailag felkészült, akkor bárhova be tud menni, soha nem fogják falhoz szorítani. Aki ezt nem vállalja, annak más szakmát kell választani – tette hozzá.
"Magamról nem tudom elképzelni, hogy egy meghívásnak ne tegyek eleget" – jelezte Kovács László.
Kovács: Nem szegtem meg a bojkottot |
Írásunk megjelenését követően kereste meg szerkesztőségünket Kovács László, hogy kifejtse álláspontját a szóban forgó televíziós szereplésről. Mint a lapunkhoz eljuttatott levelében kifejtette: a maga részéről nem szegte meg, és nem bírálta a sajtóbojkottot: „A hvg.hu-n megjelent írás szerint csütörtökön este az Echo tv-ben szerepelve megszegtem az MSZP aznap bejelentett sajtó-bojkottját és azt mondtam, hogy bojkott helyett meg kell próbálni igazunkat megvédeni olyan szerkesztőségeknél is, amelyek nem szimpatizálnak velünk. A valóság az, hogy nem szegtem meg a sajtóbojkottot, mert csak a beszélgetés közben, a műsorvezetőtől értesültem arról. Nem is bíráltam, mert mint hangsúlyoztam, nem ismerem annak okait, ezért a konkrét ügyről véleményem sincs. Említettem egy 1998-as esetet, amikor az ellenzékbe került MSZP parlamenti frakciójában merült fel egy televíziók elleni bojkott meghirdetése. Ezt, mint az MSZP elnöke és frakcióvezetője elleneztem, arra hivatkozva, hogy ez korlátozná politikánk ismertetésének lehetőségét. Így nem erősítené, hanem gyengítené pozícióinkat. A bojkott végül le is került napirendről. Azt is elmondtam, hogy általában azt tartom helyesnek, ha az MSZP politikusai vállalják a vitát olyan médiumokban is, amelyek nem szimpatizálnak velünk. Tapasztalataim szerint ugyanis ha egy politikus hisz abban, amit képvisel és szakmailag alaposan felkészült, akkor egyetlen újságíró, műsorvezető sem tudja falhoz szorítani. A három dolgot nem kapcsoltam össze, az okok ismeretének hiányában a mostani bojkottról nem mondtam véleményt." |