Az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára egyértelművé tette, hogy álláspontjuk szerint a hétfőn aláírt törvénymódosítás a CEU-t célozza és fenyegeti, illetve a teljes amerikai kormány a Közép-európai Egyetem mögött áll.
Hoyt Yee, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára a Közép-európai Egyetemre (CEU) látogatott és a magyar kormánnyal is tárgyalt Budapesten. Ugyancsak tárgyalt civil szervezetek képviselőivel, erről itt olvashatnak részletesen.
A helyettes államtitkár budapesti tárgyalása után és közvetlenül elutazása előtt az Indexnek, a Magyar Nemzetnek és a Magyar Időknek egyszerre adott interjút.
Hoyt Yee szerint a tízezres vasárnapi demonstráció is megmutatta: fontos a magyaroknak a CEU, illetve a magyar fél jól tudja, mi forog kockán az ügyben. Az Áder János által hétfőn aláírt törvénymódosítás pedig a CEU-t célozza és fenyegeti – olvasható az Indexen.
Jelezte, hogy az Egyesült Államok szövetségi kormánya nem szokott bilaterális megállapodást kötni, a magyarok kormánynak így az egyetemmel kell megállapodnia. Ezt mondta egyébként a CEU rektora is, ugyancsak az Indexnek.
Hoyt Yee egyértelművé tette, hogy "az egyetem bírja az Egyesült Államok kormányának teljes támogatását azon küldetéssel kapcsolatban, amit kifejt, hogy világszínvonalú oktatást nyújtson". Fiona Hill, Donald Trump oroszügyi nemzetbiztonsági tanácsadója is követi a fejleményeket –válaszolta a CEU-rektor egyik nyilatkozatával kapcsolatban. Michael Ignatieff az Atlanticnak azt mondta: azért utazott az elmúlt napokban az Egyesült Államokba, hogy megbizonyosodjon róla, az amerikai külügyminisztérium és a budapesti nagykövetség valóban a teljes Trump-adminisztráció nevében beszél-e.