2017. február. 27. 18:54 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. február. 27. 19:37 Itthon

Még egy ember levágta magáról a nyomkövetőt és meglépett a bíróság elől

Az Egri Törvényszéken lett volna tárgyalása egy drogügy harmadrendű vádlottjának, aki elindult otthonról, de a bíróságon már nem jelent meg. Csak a nyomkövetőjét találták meg.

Drogbirtoklás és más bűncselekmények miatt akarják bíróság elé állítani egy ügy harmadrendű vádlottját, aki hétfő reggel levágta magáról a nyomkövetőt és meglépett. Az Egri Törvényszék nem közölte, férfiról vagy nőről van-e szó.

Annyit tudni róla, hogy Egerbaktán lakik, tavaly nyáron rendeltek el lakhelyelhagyási tilalmat vele szemben, és nyomkövetőt erősítettek a lábára.

A bíróság szóban beidézte egy hétfő reggeli tárgyalásra, egyúttal értesítette a rendőrkapitányságot, hogy a vádlottnak meg kell jelennie a bíróság előtt. De nem jelent meg.

Az egri Koszorú utcában levágta ugyanis a nyomkövetőt a lábáról és meglépett. A bíróság elfogatóparancsot adott ki a vádlott ellen, de nem találták meg, így a bíróság elhalasztotta a tárgyalást.

Vasárnap két román állampolgár szökött meg Budapesten a házi őrizetből úgy, hogy leszedték a nyomkövetőt a lábukról. Őket is keresi a rendőrség.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.