A TV2 botrányos riportjának szankcionálása mellett arról is döntött az NMHH, hogy melyik sportműsorokat lehet az egész országnak díjmentesen megnéznie.
"Szánalmas látvány", "Nem sajnálom őket, mert ők csinálták maguknak", "Valósággal undorodnak a gyalogosok" – a TV2 Tények című műsora még 2016 novemberének elején mutatta be ezekkel a szavakkal a hajléktalanokat a „Bűz és mocsok az aluljárókban” című riportjában. Az úgy empátiájában mint sajtóetikájában sziporkázó riport 5,5 millió forintba került legalább – ennyit kell most kifizetnie Andy Vajna csatornájának az NMHH-nak büntetésképpen. A hatóság úgy fogalmaz, a riport "emberi méltóságot megsértő és kirekesztő" volt. A riport ellen három bejelentés is született, a Párbeszéd Magyarországért Párt, az Utcajogász Egyesület és egy magánszemély nem tudta türtőztetni magát a látottak hatására. A riport "figyelmen kívül hagyta az emberi méltósághoz való jogot azzal, hogy a riport a hajléktalanokat deviáns, elszigetelt kisebbségként egyoldalúan, sematikusan ábrázolta. A szerkesztő olyan megalázó kifejezéseket használt, amelyekkel megbélyegezte a hajléktalanokat".
A pénzfizetés mellett közleményt is közre kell adnia a csatornának a műsor elején, befogadható időtartamban, fel is kell olvasni, és a műsor netes verziójában is hozni kell.
Emellett az NMHH arról is döntött, hogy melyik nagy nézettségre számot tartó műsorokat kell előfizetési díj nélkül hozzáférhetővé tenni:
-a nyári és téli olimpiai játékok magyar részvétellel zajló közvetítései,
-a Formula–1 Magyar Nagydíj teljes élő közvetítése,
-a futballesemények közül a férfi labdarúgó-világbajnokság és Európa-bajnokság nyitómérkőzései, negyeddöntői, elődöntői és döntői, a férfi nemzeti tizenegy összecsapásai,
-az UEFA-bajnokok ligája döntője,
-az UEFA-bajnokok ligája és az Európa-liga magyarországi klubcsapat részvételével zajló mérkőzései.
-a magyar részvételű meccsek, magyarországi klubcsapat részvételével zajló rangadók a férfi és női kézilabda világ- és Európa-bajnokságában, az EHF-bajnokok ligájában,
-a férfi vízilabda világ- és Európa-bajnokságában
Az NMHH egy ennél hosszabb listát szeretett volna elfogadtatni a Európai Bizottság jogi Szolgálatával, de az kivette a javasolt események közül a kosárlabda-, jégkorong-, kajak-kenu- és úszóeseményeket, valamint a vízilabda-klubmeccseket.