Itthon MTI 2017. január. 24. 13:41

Érkezik a kulturális közalkalmazottak illetménypótléka

Megjelent a kormányrendelet.

A januári fizetésekkel, február elején utalják az állami és önkormányzati fenntartású kulturális intézmények közalkalmazottainak 15 százalékos illetménypótlékát – jelentette be kedden Budapesten a kultúráért felelős államtitkár.

Hoppál Péter elmondása szerint hétfő este a Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, amely pontosan szabályozta az illetménypótlékkal kapcsolatos részleteket.

Mint kiemelte, egyes híresztelésekkel ellentétben az államkasszában rendelkezésre áll a több mint 20 ezer kulturális közalkalmazott 15 százalékos illetménypótlékához szükséges, idei 5,4 milliárd forintos forrás.

Az államtitkár egyben felhívta az állami és önkormányzati fenntartású kulturális intézmények vezetőit, hogy tegyék meg a februári utaláshoz szükséges intézkedéseket.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.