Itthon hvg.hu 2016. december. 11. 11:46

Költözik a kormány, még 600 millió tervezésre

A Belügyminisztérium új helyét is meg kell tervezni.

A Középülettervező Zrt. nettó 628 millió forintért készíti el a Belügyminisztérium budai Várnegyedbe költöztetéséhez szükséges terveket - írja az Átlátszó.hu. A BM az Országház utca 28-32. és az Úri utca 49-51. szám alatti ingatlanegyüttesekbe költözik.

A cégnek nem volt versenytársa, miután az érintett épületegyüttes tervdokumentációját is a cég jogelődje készítette több mint 50 évvel ezelőtt. Az, hogy a Belügyminisztérium is a Várba költözik, egy tavaly novemberi kormányhatározatból derült ki. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek költözniük kell.

Kitúr mindenkit a kormány a budai Várból?

Úgy tűnt, a Belügyminisztérium más épületbe költözik a Várba, de kiderült, összesen három épületet foglal el. Immáron a Régi Országházban is Pintér Sándor és adminisztrációja fog székelni. A kormány lassan az egész Várat elfoglalja.

Hirdetés