2016. december. 01. 06:45 Zelki Benjámin Utolsó frissítés: 2016. december. 01. 08:07 Itthon

Ráijesztett a MÁV több száz autósra

Behajtani tilos táblával zárta ki a MÁV a monori vasútállomás melletti, tulajdonában álló parkolóból a használókat. A terület eddig sem hivatalos, inkább vadparkoló volt, de így az egyik legforgalmasabb Budapest-környéki vasútállomás teljesen parkolóhely nélkül maradt. A vasúttársaság szerdán levette a táblát.

Monor vasútállomásának forgalma több megyei jogú városét is lekörözi, csúcsidőszakban 10-15 percenként indulnak innen a vonatok a fővárosba. A településnek jelentős vonzáskörzete van, illetve városon belül is nagyok a távolságok, de a távolabbi községek lakói is járnak ide autóval, hogy itt szálljanak át a vonatra. A városnak ennek ellenére egyáltalán nincs hivatalos P+R parkolója, az átszálló utasok régi bevett gyakorlatként eddig egy kb. 300 férőhelyes, az állomás szomszédságában, a vasúttársaság tulajdonában álló, nem hivatalos helyen hagyták autójukat. Eddig ezzel nem is volt semmi probléma – leszámítva a nem hivatalos parkolóban és környékén található állapotokat, mely a MÁV-nak és az átszállóknak is kellemetlenséget okozott. Ám egy blogposzt tanúsága szerint a MÁV egyik pillanatról a másikra lezárta a parkolót egy behajtani tilos táblával. A táblát éppen szerdán, cikkünk megjelenése előtt vették le.

Lapunk kérdésére Zsombok László, Monor fideszes polgármestere közleményében azt írta: hivatalosan sem a MÁV-tól, sem más szervezettől nem értesítette senki a várost a lépésről. "Az intézkedés előtt értetlenül állunk és természetesen nem értünk egyet vele" – mondta Zsombok a hvg.hu-nak, hozzátéve, hogy az állomással és környezetével kapcsolatban rendszeresen voltak kritikái az utasoknak, melyekkel hozzájuk is fordultak. Egy ott található közterületi hulladékgyűjtőt pl. rendszeresen elöntött a szemét, és bűzt árasztott, illetve a mozgáskorlátozottak is sérelmezték az állomás akadálymentes megközelíthetőségének hiányát – számukra csak egy korlátlift áll rendelkezésre. Monor önkormányzata ezért szerette volna átvenni az állomás utasforgalmi részének üzemeltetését, hiszen sok egyéb település is maga üzemelteti vasútállomását, ahogy Monor is sok más intézményt tart fenn sikeresen, mondta a hvg.hu-nak a polgármester. A tárgyalás éppen folyamatban volt, ezért sem tudták mire vélni a MÁV lépését.

Mára azonban megoldódni látszik a helyzet, a MÁV a hvg.hu kérdésére azt válaszolta, hogy a monori állomás melletti rakterületet évek óta parkolásra használt területet azért zárták le ideiglenesen, mert egy hatósági határozat miatt elválasztó kerítéssel meg kell akadályozni, hogy az állomás 2-es számú vágányára ráguruljanak a parkoló autók, ezzel veszélyeztetve a vonatközlekedést. Aztán a MÁV az oda parkoló autósok kérését figyelembe véve az intézkedést felülvizsgálta és a behajtást tiltó táblát szerdán eltávolította. Az elválasztó kerítést december végéig kiépítik.

A MÁV-nak egyébként a rendőrséggel is volt konfliktusa a kihelyezett behajtani tilos tábla miatt, a polgármester szerint ilyet nem is lett volna joguk kirakni, maximum „magánterület” táblát, vagy sorompót.

Monoron egyébként az emlegetett MÁV-os területet leszámítva szinte semennyi parkolóhely nem található az amúgy is zsúfolt vasútállomás közelében. A város a jövőben egy intermodális csomópont építése keretében képzeli el a parkolóhelyek helyzetének megoldását, ám egyelőre erre nincsen fedezet. A városnak az eddig használt parkolóterület másfélszeresére is szüksége lehet, a Zsombok által küldött közlemény szerint az esetnek legalább az lehet a „haszna”, hogy felhívja figyelmet erre a megoldatlan helyzetre. De rövid távon már az is előrelépést jelent, hogy az autósok újra használhatják a megszokott parkolót, még ha ott a burkolatlan úton esős napokon néha bokáig áll is a víz.

Hirdetés