A paralimpiai úszóbajnok posztjában azt írja, hogy Gyárfás leváltása olyan egységbe kovácsolta az elit sportolókat, amilyet még a Kiss Laci-ügy vagy Hosszú Katinka olimpia előtti nyilatkozata sem tudott elérni.
Pásztory Dóra paralimpiai úszóbajnok is megszólalt Gyárfás Tamás lemondása után. Szerinte az úszósport hatalmas kihívás előtt áll, amiből fejlődés és szemléletváltás indulhat meg:
“Gyárfás Tamás lemondása egy lehetőség a változásra, de önmagában még nem garancia erre”
– írta a Facebookon. Korábban a Hosszú Katinka szerződésszéttépős ügyében is megszólalt a sportoló, akkor többek között azt kifogásolta, hogy a MÚSZ nem működik transzparensen, nincs lefektetett jutalomrendszer.
Gyárfás Tamás szerda reggel jelentette be, hogy 23 év után lemond a Magyar Úszó Szövetség elnökségéről. Hosszú Katinka azzal kommentálta a hírt Facebook-oldalán, hogy "a legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!".
Egységben az úszók
Pásztory véleménye szerint egy sportágat összefogni hatalmas feladat. Ismerni kell a közeg lelkivilágát, a víz alatt működő gondolatok sajátos ívét, a régi rendszerben kinevelkedett edzők erősségeit és gyengeségeit.
Pásztory fontosnak tartja, hogy Gyárfás leváltása olyan egységbe kovácsolta az elit sportolókat, amilyet még Kiss Laci-ügy vagy Hosszú Katinka olimpia előtti nyilatkozata sem tudott elérni.
Az Iron Lady Facebookon közzétett 7 pontos nyilatkozatát Bernek Péter, ifjúsági olimpiai bajnok, rövid pályás világ- és Európa-bajnok úszó; Czakó Csaba, a Mohácsi TE vezetőedzője; Financsek Gábor, olimpikon, ifjúsági Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes úszó; Gyurta Dániel, olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó; Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok úszónő; Kozma Dominik, Európa-bajnoki bronzérmes úszó; Verrasztó Dávid, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok úszó és Verrasztó Evelyn, olimpikon, Európa-bajnok, ötvenkétszeres magyar bajnok úszónő írta alá.
A volt paralimpikon reméli, hogy ez az egység megmarad, és az egyéni és sportági érdekeket összehangolva, egy mindenki számára elfogadható vezetőt és vezetést találnak a sportolók.
“Mert ez róluk szól. A több százezer gyerekről, akik most vagy az elkövetkezendő években tanulnak meg úszni, azokról az idősekről és fiatalokról, akiknek ez a sportág évekkel meghosszabíthatja az életét, azokról a versenyzőkről, akik számtalan élményekkel és sikerekkel gazdagszanak a sportág révén. Mindannyiukat képviselni kell.”
Drukkol a változásnak
Posztját egy jókívánsággal zárja, amelyben az úszást mint az egyik legsokoldalúbb, legegészségesebb sportágat a úszószövetség következő időszakához hasonlítja. “Őszintén drukkolok és kívánok sok szerencsét mindenkinek, aki részese lesz az új időszámításnak!”