Tíz évet kapott első fokon egy Pest megyei pedofil
A férfit 2012 és 2014 között kiskorú lányokat molesztált.
A férfi 2010 nyarán házasodott meg, és még ugyanebben az évben megszületett első, majd 2013 tavaszán második gyermekük, egy fiú és egy lány, de a kapcsolat hamar tönkrement. A vádlott felesége 2014 februárjában lányukkal együtt elköltözött, a fiú pedig apjánál maradt az egykor közös lakásban, a Pest megyei Úriban.
A férfi érdeklődése már 2012-től a 12 év alatti lányok irányába fordult, évekig több ismerős kislányt hívott át magukhoz, és molesztálta őket. A sértettek között a szomszéd családok 8 és 11 év közötti lánygyermekei, kisfia játszópajtásai, valamint egyik ismerősének 15 éves lánya is megtalálható.
Az egyik lányt elvileg azért kérte el apjától a 2014-es őszi szünet idejére, hogy míg ő dolgozik, vigyázzon a kisfiára, de valójában nem volt a szándéka vele. A lányt egyebek mellett alkohol fogyasztására beszélte rá, és le is feküdt vele. A történtekre úgy derült fény, hogy a gyerek később mindent elmondott az édesanyjának.
A Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön két rendbeli szexuális erőszak, szexuális kényszerítés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt döntött a tíz év büntetés mellett. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője is felmentésért fellebbezett.