Itthon hvg.hu 2016. október. 08. 15:01

"Tényleg leerőszakolják a nőket? Ilyenek mondjuk Tiszabőn is vannak"

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn mindenki nemmel szavazott a néspzavazáson, egyetlen érvénytelen vagy igen szavazat sem volt, 80 százalékos részvétel mellett. A Népszabadság helyszíni riportja alapján azonban a helyiek nem pontosan tudják ki ellen kellett megvédeniük a települést.

Összesen 939-en szavaztak a kvótabetelepítés ellen Tiszabőn, az ország egyik legszegényebb falujában ahol az egyetlen munkalehetőség a közmunka. A Népszabadság már csak nyomtatásban elérhető szombati (utolsó?) számában helyi riportot közölt az ott uralkodó hangulatról.

A megkérdezettek egyike szerint nem kaptak a helyiek semmit sem azért, hogy elmentek szavazni. Igaz, olyan pletyka is kering a településen, hogy a közmunkásoknak hiányzást írtak volna be, ha nem mennek el voksolni. Márpedig Tiszabőn 555 közmunkás dolgozik.

Egy megkérdezett anyuka szerint jobb ha a külföldiek "ottmaradnak a határmezsgyén", hiszen a falunak így is megvannak a maga bajai. Erőszaktól azoban nem tart ő sem, hiszen ahogy fogalmazott, "cirokseprűvel veri el azokat, akik bántani merik a családját."

Egy másik megszólaló visszakérdezett: "Tényleg ölnek és megerőszakolják a nőket?" Majd miután felvilágosították, hogy általánosítani nem lehet, de a tömegben akadhat ilyen ember is, a nő így reagált: "Ilyenek mondjuk Tiszabőn is vannak".

A beszámolók szerint azért a fideszes polgármester, Bruna László is figyelmezette a lakosokat "a betelepítés veszélyeire", így a helyiek a plakátok mellett személyes útmutatást is kaptak a szavazás előtt.

Egyetlen embert sikerült a faluban megszólítani, aki nem ment el szavazni. A férfi találóan summázta az abszurd helyzetet, hogy menekültek költöznének Tiszabőre: "Ki akarna idejönni?"

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.