A zalai Iborfián tíz szavazópolgár van, már 11-kor megvolt a százszázalékos részvételi arány.
A minitelepülésen hétkor már negyven, kilenckor 80, tizenegykor viszont 100 százalékos volt a részvétel. Ami azt jelenti, hogy előbb négy, majd még négy, végül a fennmaradó két szavazó is leadta voksát. Merthogy Iborfián mindössze tíz szavazópolgár él.
Feltárcsáztuk a település polgármesterét, hogy megkérdezzük, mégis mivel ütik el az időt a szavazóbizottság tagjai, ha már semmi dolguk. Lakatos József azt mondta, bekapcsolta nekik az internetet, aztán azzal töltik az idejüket. A szavazóhelyiséget természetesen nem zárhatja be előbb, majd este hétkor.
A szavazatok összesítése értelemszerűen nem emészt majd fel hosszú időt, de az még kérdés, hogy az alapvetően Fidesz-szimpatizáns településen találnak-e például érvénytelen szavazatot.