Itthon MTA 2016. augusztus. 20. 13:23

Marton Éva operaénekes meghatódva fogadta a Szent István-rendet

A világhírű művész nevét már énekverseny is viseli, mégis megdöbbent, hogy Áder János kitüntette.

Marton Éva elmondta, három nagy pilléren nyugszik életútja, amely a mai napig töretlen. A férjével való megismerkedés és a családalapítás mellett fontos időszaka volt pályájának, amikor 1972-ben elhagyta Magyarországot és a frankfurti operához szerződött, ahol megalapozta a nagy munkákat az elkövetkező éveket. Ennél erősebb a harmadik pillér, amikor 2005-ben visszatért Magyarországra tanítani, hogy a Zeneakadémián átadja tudását, élet- és szakmai tapasztalatát a növendékeknek, részt vegyen a zenei életben, az újabb énekesek nevelésében, a kulturális életben.

    "Ez egy lépcsőzetesen felépített életpálya volt" - mutatott rá, hozzátéve: a karrier szót nem szívesen használja, de tudatosan, meggondoltan, 5-6 évvel előre gondolkoztak mindketten a férjével. Mint mondta, annak ellenére, hogy nem áll már színpadra, még sok szép dolgot tud tenni. A háttérben dolgozik, onnan próbál irányítani, segíteni, szervezni, és nagyon szeret tanítani.

    A közeljövő eseményeiről, terveiről szólva elmondta: szeptember 19. és 25. között rendezik meg a Zeneakadémián a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, amelyre gyönyörű hangú és minden hangfajt képviselő énekesek jelentkeztek. Ezt követően mesterkurzust tart szeptember 26. és 28. között.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.