Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 10. 09:23

Index: Szijjártó nem enged szivárványos zászlót kitűzni a nagykövetségekre

Kizárólag magyar és EU-s, esetleg határon túli magyar közösségek zászlói loboghatnak a magyar követségeken, más zászlókat, így például a Pride szivárványos zászlóját nem szabad kitenni, és erre a jövőben sem ad engedélyt a külügyminiszter – tudta meg az Index.

Idén rekordszámú, összesen 31 nagykövetség állt ki a Budapest Pride mellett, a régiós országok közül pedig Ausztria, Szlovénia és Románia mellett Szlovákia is kifejezte szimbolikus támogatását – emlékeztet a lap. Múlt héten azonban kisebb botrány bontakozott ki a szlovák miniszterelnök és a szlovák külügy között, mert Robert Fico tudomására jutott, hogy a budapesti szlovák követség kitette épületére a szivárványos Pride-zászlót.

A szlovák kormányfő közölte: elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország külképviseletére a szlovák és az európai uniós zászlón kívül bármilyen más zászlót is kihelyezzenek. A szlovák külügy erre válaszul azzal védekezett, hogy a Budapest Pride a szlovák uniós elnökség támogatott rendezvényei közt volt, ugyanakkor a budapesti nagykövetük a konkrét lépésről nem egyeztetett velük előzetesen.

Az Index megkérdezte az ügyben Külgazdasági és Külügyminisztériumot, milyen szabályozás vonatkozik a külföldi nagykövetségek zászlóhasználatára, illetve engedélyezett-e szivárványos felhúzása az érintett épületekre.

A válaszból kiderült: a nagykövetségeken csak a nemzeti és az uniós zászló loboghat, más zászlók kihelyezésére a miniszter nem adott engedélyt, és nem is fog. Kivételt a határon túl élő magyar nemzeti közösségek zászlói jelentenek, egyes ünnepnapokhoz vagy megemlékezésekhez kapcsolódóan.

A lap szerint ez azt jelenti, hogy a jövőben sem loboghatnak szivárványos zászlók a Pride ideje alatt semelyik magyar nagykövetség épületén sem. Természetesen, ahogy Szlovákiában, úgy nálunk sem konkrétan csak a szivárványos zászlóra vonatkozik a tiltás – tették hozzá.

Az Index megkérdezte a Budapest Pride szervezőinek véleményét is. Azt mondták: remélik, ez a külügyminisztériumi döntés azért még változni fog.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.