Itthon hvg.hu 2016. július. 12. 17:20

Anti-Brexit hirdetés: hosszas kampányszöveggel kente el a választ az államtitkár

A DK egyik független parlamenti képviselője, Varju László arra volt kíváncsi, mennyibe került a brit The Daily Mail-en megjelent magyar anti-Brexit hirdetés. A Miniszterelnökség államtitkára megerősítette, hogy 21 millió forint volt az összköltség, de azt nem tudni, ki és mennyiből készítette el az úgynevezett kreatívot.

„A döntés a tietek, de Magyarország büszke arra, hogy veletek együtt az Európai Unió tagja lehet” – júniusban ezzel a szöveggel jelent meg a magyar kormány hirdetése a brit The Daily Mailben.

Varju László írásban azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy a sajtóban megjelent 21 millió forintos összegben benne van minden költség, vagy pedig csak az újságban biztosított felület került ennyibe. Megkérdezte azt is, hogy ezen felül volt-e más költség is, mennyibe került az újságban megjelent úgynevezett kreatív és melyik cég készítette azt, valamint ki bonyolította le a hirdetést.

Orbán Viktor helyett Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda politikai államtitkára válaszolt.

A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Unió erősebb a britekkel együtt, ez indokolta magyar kormányzati hirdetés megjelenését a The Daily Mail című napilapban. A 21 millió forint összköltségű hirdetést a londoni magyar nagykövetség rendelte meg közvetlenül az újságtól. A hirdetési költségeken túl még kreatív költségek merültek fel, ezt a kormány meglévő kommunikációs keretszerződése fedezte. Utóbbival kapcsolatban nem közölt részleteket az államtitkár.

A válasz további részében egyebek mellett az olvasható, hogy a magyar kormány tiszteletben tartja és elfogadja a brit állampolgárok döntését, de meg kell vizsgálni a Brexithez vezető okokat. Az államtitkár is felvetette azt, amit Orbán Viktor mondott a brit népszavazás után adott rádióinterjúban, hogy szerintük az Európai Unió rossz válaszokat adott a migrációs problémákra, és ezért is győzhettek a nemek Nagy-Britanniában.

Hirdetés