2016. július. 04. 16:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. július. 05. 10:37 Itthon

Bors: Előzetesbe került a 12 éves kislányt molesztáló zenetanár

A gyanú szerint a paksi zenetanár egy tavalyi komlói táborban molesztált egy 12 éves kislányt. A gyermek édesanyja tavaly februárban tett feljelentést, miután beleolvasott lánya naplójába – írja a Bors.

Az érintett kislány ügyében az édesanyja feljelentése után nyomozást indítottak. A gyermek vallomásából kiderült, hogy a zenetanár a Komlón táborozó gyermekek sátrában aludt. Először „csak” simogatta a lányt, később azonban ennél is tovább merészkedett – olvasható a Bors cikkében.

A pestisracok.hu információi szerint a paksi zenetanárnak más áldozatai is lehettek. Egy ismerőse azt állította a lapnak, hogy a férfi korábban születésnapi bulijával „dicsekedett”, ahol csak lány vendégek voltak, illetve neki a „14 éves már öreg”.

A tanárt múlt hét elején vett őrizetbe a rendőrség, majd előzetes letartóztatásba került.

A Bors szerint közösségi oldalán zeneszerzőként mutatkozik be a férfi. Ugyanide több felháborodott szülő beírt. Egyikük úgy fogalmazott a zenetanár táborait hirdető szövegre utalva: „'éjjel-nappal izgalmas kalandozás'... sok szerencsét hozzá! A sitten lesz benne részed, barátom”. Ugyanakkor a férfinak olyan ismerőse is akad, aki teljesen megdöbbent a történtek hallatán.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.