30 perc alatt leadott tananyag alsóban, könyv helyett tablet, rövidebb nyári szünet, és igen, teljes államosítás – vázolta fel a kormány terveit egy interjúban az oktatási államtitkár.
Látványos változásokat ígért a közoktatásban Palkovics László, a területért felelős államtitkár az Indexnek adott interjúban.
Elmondta egyebek mellett, hogy 2018-tól indul az új alaptanterv, és várhatóan rövidebb lesz a jelenleg két és fél hónapos nyári szünet. A 45 perces tanórák nem rövidülnek – mondta –, de a tananyag mennyiségét úgy csökkentik, hogy alsó tagozatban beleférjen 30 percbe. A maradék 15 percben pedig a gyerekek igényeihez szabott foglalkozásokat tarthatnak a tanítók.
A kormány terve emellett, hogy 2018-tól digitális átállást indítanak el az iskolában, a cél, hogy a jövőben a diákok tankönyvek helyett tabletekből tanuljanak. "2020-ra biztosan lesznek olyan iskolák, ahol már főleg ez az újfajta digitális oktatás zajlik. Ahol a diák már nem tankönyvekből, hanem táblagépről dolgozik, vagy ki tudja, milyen eszköz lesz a legmegfelelőbb pár év múlva" – fogalmazott Palkovics László.
Minden tiltakozás ellenére az állam valóban átveszi az önkormányzattól az iskolákat, de tankerületi tanácsokat állítanak fel, ahol a polgármesterek is helyet kapnak. Palkovics értelmezésében ez azt jelenti, hogy az állam most átvállalt minden terhet az önkormányzatoktól.
Szeptembertől jön a szakgimnáziumi rendszer, ahol az előzetes híreknek megfelelően valóban csökkentik a természettudományos órák számát, de bevezethetik az összevont tudomány (science) nevű tantárgyat – mondta az államtitkár.