Itthon hvg.hu 2016. június. 09. 14:08

Schiffer kiakadt a Tiborczék elleni nyomozás megszüntetésén

Az LMP panaszt fog tenni azzal kapcsolatban, hogy az Elios ellen megszüntették a nyomozást.

Az LMP panasszal él az Elios-ügyben indult nyomozás megszüntetése miatt – közölte Schiffer András, a párt visszavonulóban lévő frakcióvezetője.

Az LMP panasszal fordul a Budapesti Rendőrkapitányság, Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának Kiemelt Ügyek Osztályához, mivel a nyomozó hatóság mondvacsinált indokokra hivatkozva megszüntette a nyomozást Schiffer András feljelentésével kapcsolatban, amit a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak érdekeltségébe tartozó Elios Innovatív Zrt.-vel szemben indított.

Az LMP visszaélés, hűtlen kezelés és gazdasági csalás bűntette miatt tett feljelentést négy közbeszerzési pályázat ügyében. A feljelentés szerint az Elios Zrt.-nek elő volt készítve a terep, ugyanis az önkormányzatok azt a Sistrade Kft.-t bízták meg pályázatok előkészítésével és megírásával, melynek ügyvezetője és tulajdonosa az Elios Zrt.-ben is érdekelt volt. Erős a gyanú, hogy a Sistrade nem az önkormányzati megbízóit szolgálta, hanem az Elios sikerét készítette elő. 

A feljelentést az a Hadházy Ákos által szolgáltatott hangfelvétel is alátámasztotta, mely bizonyította, hogy a volt szekszárdi fideszes polgármester egyértelmű szándéka volt helyzetbe hozni a baráti üzleti szereplőket. A nyomozás nem érintette azt sem, hogy a baráti cég által nyújtott szolgáltatás drágább volt-e a piaci árnál.

Az LMP bízik abban, hogy semmilyen nyomás nem akadályozhatja meg ennek a korrupciós ügynek a feltárását, és felhívja a figyelmet, hogy a nyomozó hatóságnak vagy felettes szervének módja van arra, hogy a nyomozás folytatásáról hivatalból döntsön.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?