2016. május. 24. 06:20 MTI Utolsó frissítés: 2016. május. 24. 08:33 Itthon

Ma magasabb fizetést szavaznak meg az állami tisztviselőknek

Az állami tisztviselők új, Lázár János által beterjesztett illetményrendszerét fogják ma megszavazni a parlamentben.

Az Országgyűlés ma új törvényt alkothat az állami tisztviselőkről, majd egyebek mellett a kárpótlási folyamat lezárásáról is vitát kezd. Az ülés reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a szavazások követnek.

A parlament ekkor fogadhatja el a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon javaslatát, amely a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és az előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztviselőknek. A tárcavezető szerint ezzel július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.

Szavazás várható még a tavaly év végi párizsi klímacsúcson született megállapodás kihirdetéséről, továbbá önkormányzati és pénzügyi törvénymódosításokat is elfogadhatnak.

A határozathozatalok után kilenc előterjesztés általános vitáját bonyolíthatják le, amelyek között terítékre kerül a kárpótlási folyamat lezárását célzó kormányzati javaslat, valamint az LMP azon indítványa, amely megtiltaná a környezetre, az egészségre, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciákra veszélyes nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodások kihirdetését.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?