Itthon hvg.hu 2016. április. 28. 10:35

Kínaiak bordélyházaira csapott le a rendőrség Budapesten – videók

A kiterjedt bordélyügyet szerdán zárta le a rendőrség. Öt kínai állampolgárságú gyanúsított van: a nyomozás adatai szerint Kínából szerveztek be fiatal nőket, akiket Budapest több kerületében illegális bordélyházakban dolgoztattak. A lányok egy mandarin nyelvű helyi hetilapban masszázsként hirdették a szolgáltatást.

Két évvel ezelőtt öt helyszínen tartott házkutatást és fogott el gyanúsítottakat a rendőrség Budapesten kínai bordélyházak ügyében. A 2014. májusi attak idején két bordélyházban ügyfelek és prostituáltak is voltak. A kiterjedt ügyben szerdán zárták le a nyomozást, az ügyészségnek vádemelést javasol a rendőrség – közölte a BRFK a honlapján.

A kínai állampolgárságú gyanúsítottak – két nő és három férfi – ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem, prostitúció elősegítése, kerítés és más bűncselekmények miatt nyomozott.


A gyanúsítottak 2012 áprilisától Kínából fiatal nőket toboroztattak, majd szerveztek be abból a célból, hogy Budapesten illegálisan üzemeltett bordélyházakban prostituáltként dolgozzanak.

A szexuális munkára szervezett kínai nők Budapest több kerületében a gyanúsítottak által illegálisan üzemeltetett bordélyházakban dolgoztak prostituáltként. A szervezők egy mandarin nyelvű hetilapban „masszázsként” hirdették tevékenységüket. A megrendelők az újsághirdetésre történő bejelentkezés alapján vehették igénybe a szexuális szolgáltatást.

A nyomozók a házkutatások során mások nevére szóló okmányokat, közel 10 millió forint értékű fizetőeszközt, kábítószergyanús anyagot, valamint három darab éles lőfegyvert és lőszereket foglaltak le.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.