Itthon hvg.hu 2016. április. 05. 17:03

Szerdán ül össze az úszószövetség Kiss László miatt

A Magyar Úszó Szövetség vezetősége szerda reggel ülésezik, majd az edzőbizottság tagjai egyeztetnek, és mindkét testület foglalkozik Kiss László 55 évvel ezelőtti bűnügyével. A testületi állásfoglalásokat ezután hozza nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség – olvasható a szervezet kedd délutáni rövid közleményében.

privatkopo.hu kedd reggel eredeti dokumentumok alapján azt írta, hogy a Ferencvárosi TC három tehetséges úszója, Lantos László, Várszegi Lajos és az akkor 21 éves Kiss László két nappal az után, hogy a nemzeti sportuszodában megismerkedtek későbbi áldozatukkal, egy Zsuzsanna nevű fiatal nővel, Lantos lakásában közös erővel szexre kényszerítették. Mindhárman megerőszakolták, amiért a bíróság Kisst jogerősen három, Lantost 3 év két hónap, Várszegit 2 év börtönbüntetésre ítélte. Kiss László Nagyfán töltötte le büntetését.

Vs.hu a cikk megjelenése után telefonon utolérte Kiss Lászlót, aki annyit reagált: „erkölcs bizonyítvánnyal rendelkezem, az egész életemet erkölcsösen éltem”.

Népszabadság is megkereste telefonon a szövetségi kapitányt, és megkérdezte az 1961-ben történtekről, illetve az eset mai utóéletéről.

Kiss László azt mondta: 55 év után méltatlan lenne, ha magyarázkodni kezdene. Valószínűleg nem is adnának hitelt a szavainak, mert az újság, amely írásban kereste meg és kért választ a kérdéseire, közzétette a korabeli ítélet egyes részleteit. „Ha azt mondják, nincs rám szükség, akár mert egykor súlyosan vétkeztem vagy bármely okból, akkor megyek. Hadd ne döntsem el ezt én. Megértését kérem, e tárgyban nincs több szavam" – derül ki a nyilatkozatból.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.