Itthon MTI 2016. március. 20. 15:33

Magyar sérültje is van a spanyol buszbalesetnek

Az Erasmus-diákokat szállító busz balesetében 13-an haltak meg, és a sérültek között egy magyar van.

Egy magyar sérültje is van a spanyolországi, egyetemistákat szállító autóbusz vasárnap reggeli balesetének, amelyben tizenhárom ember halt meg - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője vasárnap. A 24 éves fiú mindkét keze eltört.

Az a korábbi külügyi közlés, amely szerint három magyar is megsérült, tévedés volt.

A fiúval a barcelonai magyar főkonzulátus munkatársa telefonon beszélt, az egyetemista elmondta, hogy a kórházban megkapja a szükséges ellátást, a családja pedig hamarosan kiutazik hozzá, így egyelőre nem kért segítséget. Azt is elmondta, hogy ő volt az egyedüli magyar a buszon.

A szóvivő szerint a barcelonai főkonzulátusnál érdeklődhetnek a hozzátartozók. A külképviselet ügyeleti száma 0034 629 745 593.

Menczer Tamás azt is elmondta, hogy a legutóbbi információk szerint a balesetben 13-an meghaltak és 28-an megsérültek, nyolc ember sérülése súlyos, négyé pedig nagyon súlyos.

Az egyetemistákat szállító autóbusz Valenciából Barcelonába tartott, a barcelonai egyetemeken Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatók utaztak rajta. A diákok a hagyományos tűzijátékünnepen, a Fallason vettek részt Valenciában, és visszafelé tartottak Barcelonába az AP7-es autópályán, amikor reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a Tarragona tartománybeli Freginals közelében a jármű balesetet szenvedett.

 

MTI/EPA/Jaume Sellart
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.